Öngyilkos mondatok az állásinterjún – kerüljük őket!

Dátum: 2019. január 25.
Szerző: Szalay Attila humánerőforrás vezető

„Gratulálunk, beküldött pályázata alapján szeretnénk behívni személyes állásinterjúra.” Ezt szeretné olvasni minden munkakereső, azonban ilyenkor hiába érezzük úgy, hogy nyerő szériába kerültünk, az állásinterjún apró banánhéjakon is elcsúszhatunk. Például ezzel az öt mondattal.

 

 

1. „Sajnálom, dugóba keveredtem”

 

Soha ne késs! Ez az első számú alapszabály egy állásinterjú esetében (is). Mindig úgy tervezd meg az útvonaladat, hogy inkább érjél a helyszínre 10 perccel korábban, mint két perccel később a megbeszélt időpontnál. Ha valamilyen okból fogva mégis késel, csak magadra vethetsz, nem fogsz tudni olyan hiteles magyarázatot előadni, amivel eltüntethetnéd a fekete pontot az interjúztató jegyzetfüzetéből.

A dugóra vagy a forgalmi akadályokra hivatkozni pedig méretes öngól.

 

2. „Hogyan jutottál ehhez az álláshoz?”

 

Nem túl szerencsés személyes kérdésekkel bombázni az interjúztatót, miközben éppen nekünk kellene számot adnunk saját magunkról. Ennek egyszerűen nem az állásinterjún van a helye. Az pedig már egyenesen tapintatlanság, ha bizalmasan arról faggatjuk a velünk szemben ülőt, ő hogyan szerezte az állását.

Ezt ő úgy is értelmezheti, hogy azt gondoljuk, valamilyen ismeretség révén került a céghez, nem pedig a saját teljesítményének köszönhetően.

 

3. „Nem tudom”

 

Az állásinterjúztatás terén szerzett sok éves tapasztalatunkkal bizton állíthatjuk, hogy nem létezik olyan kérdés, amelyre elfogadható válasz lenne a „nem tudom”. Ha esetleg olyan kérdést kapunk, amire hirtelenjében nem tudjuk a választ, mielőtt kibökjük ezt a tényt, vegyünk egy mély levegőt, számoljunk el ötig, és próbáljunk úgy fogalmazni, hogy jól jöjjünk ki a szituációból.

Például mondhatjuk azt is, hogy bár a választ nem tudjuk, azt igen, hogy hol tudnánk utána nézni. Ezzel kapásból a problémamegoldásra való törekvésünket helyezzük előtérbe a „nem tudom” helyett.

 

4. „Nem, nincsen kérdésem”

 

Komolyan? Tényleg nincsen kérdésed? Ezzel azt sugallod az interjúztató felé, hogy igazán nem is érdekel a munka. Egy állásinterjú nemcsak a Te megismerésedről szól, hanem arról is, hogy Te megismerd a helyet, ahol a legjobbat kellene majd kihoznod magadból. Ezért szoktak a végén lehetőséget biztosítani arra, hogy feltehesd a kérdéseidet.

Muszáj ilyenkor kérdezni! Íme néhány jól bevált alapkérdés: Hogyan néz ki egy tipikus nap a cégnél? Milyen előrelépési lehetőségek vannak? Milyen motivációs eszközöket alkalmaznak?

 

5. „Mennyi a fizetés ebben a pozícióban?”

 

A fizetés nyilvánvalóan a legfontosabb dolog a legtöbb álláskereső esetében egy munka kapcsán. De ne legyünk türelmetlenek, ne ez legyen az első kérdésünk az állásinterjún, mert azzal azt sugalljuk, hogy csak a pénz érdekel minket, a feladat nem. Márpedig a munkáltatónak a feladat, illetve annak elvégzése a fontos.

A fizetés előbb-utóbb mindenképpen téma lesz, de ne mi hozzuk fel, várjuk meg, hogy eljusson odáig a folyamat, és akkor elmondhatjuk az igényeinket.

Hozzászólok a cikkhez!