Nyugdíjas gyakornok? Robert De Niro megcsinálta!

Dátum: 2016. március 25.
Szerző: Szalay Attila

Tavaly játszották a mozikban A kezdő című filmet Robert De Niróval a főszerepben. A világhírű színész egy unatkozó nyugdíjast alakít, aki gyakornoki állásra jelentkezik egy modern, fejlődő, internetes céghez. A tabubontogató vígjátéknak komoly tanulságai is vannak, ezeket vettük sorra.

Röviden a film cselekményéről

Ben Whittaker (Robert De Niro) nyugdíjas, özvegy és nem igazán tud a sok szabadidejével mit kezdeni. Kapóra jön neki, amikor egy ruházati cég senior gyakornokokat keres. És a senior itt szó szerint értendő: 65 év felettieket várnak. Ezzel a szokatlan módszerrel elsősorban a cég népszerűségét szeretnék növelni, de a munka valós. Whittaker odateszi magát, és hamarosan a cég vezére, Jules (Anne Hathaway) mellé kerül gyakornoknak. Lesznek bonyodalmak, fordulatok, minden, ami egy kikapcsolódós filmhez kell, de a lényeg: kiderül, hogy az öreg róka nem vén róka.

1. tanulság: az újrakezdés nem korfüggő

A filmben De Niro élhetné a nyugdíjasok szokásos életét, de ő nem akar a tévé előtt egy fotelben ülve lélekben is megöregedni. Új kihívást keres magának, megvan benne a világra való nyitottság és a kezdeményező készség. Ezért amikor meglátja a gyakornoki felhívást, nem habozik, hanem jelentkezik. Újrakezdi az életét, és rengeteg olyan új élménnyel gazdagodik, amiről egyébként lemaradt volna. Attól mert valaki betöltött egy bizonyos kort, még nem ér véget az élete, ugyanúgy feszegetheti a határait, mint fiatalon.

2. tanulság: nem szabad félni a modern technikától

Az első munkanapján De Niro a számítógépét sem tudta bekapcsolni, az egyik fiatal gyakornok segített neki ebben. A probléma Magyarországon is közkeletű, nagyon kevés idősebb munkavállaló tudja és/vagy meri használni a modern technológiát. Ez nem az ő hibájuk, ha valaki nem született bele ebbe a korba, tényleg nehéz lépést tartani a rohamosan fejlődő világgal. Ugyanakkor az egész életünk az interneten zajlik, aki ebből kimarad, az lemarad. De Niro a filmben hajlandó tanulni, és van aki segítsen neki ebben. Biztos, hogy sokak életében van olyan fiatal, aki kész megtanítani a modern technológia használatát, csak egy kis hajlandóságot kellene mutatni erre!

3. tanulság: az életbölcsesség pótolhatatlan

Hiába a sok pörgő, modern gondolkodású, okos és sikeres fiatal, rengeteg komoly probléma is jelen van a feltörekvő cég működésében. És a cégvezető Anne Hathaway életében is, aki nehezen tudja a munka és a magánélet harmóniáját megteremteni. De Niro bebizonyítja, hogy az ő munka- és élettapasztalata hasznos egy ilyen modern cég életében is. Olyan problémákat old meg tapasztalati úton, amelyekkel a fiatalok nem boldogulnak. A különböző generációk másként látják a világot, de az nem igaz, hogy az egyik jó, a másik meg rossz. Együtt adják ki az igazságot, ezért minden munkahelyen jól jön egy-egy sokat látott kolléga is.

A cikk a HSA segítségével készült!

Hozzászólok a cikkhez!