Ezzel az 5 mondattal veszélyeztetjük a karrierünket

Dátum: 2017. február 10.

A sikeres karrier összetevői: 50 százalék teljesítmény, 50 százalék kommunikáció. Lehetünk mi a legjobbak a szakmánkban, ha közben szófordulatainkkal folyamatosan romboljuk a saját megítélésünket a munkahelyünkön. 5 mondat, amit soha ne mondjunk a főnökünknek!

1. „Fizetésemelésre lenne szükségem.”

A fizetésemelésnek pontosan olyan alaptulajdonsága az, hogy soha nem bemondásra érkezik, mint a víznek az, hogy 100 fokon forr. A magasabb bért általában kemény és sikeres munkával lehet elérni, amiből a cégünk is profitál. Hiába kérleljük a felettesünket, ezzel önmagában semmit sem fogunk elérni. Vagy magától is látja, hogy kiérdemeltük a fizetésemelést, és ahhoz, hogy megtartson minket, lépnie kell, vagy az eredményeink konkrét felsorolásával indokolhatjuk meg szakmailag a bérünk újratárgyalását.

2. „Nem tudom. / Nem vagyok rá képes.”

Ha azt kérik tőlünk, hogy építsünk időgépet egy DeLoreanból, arra mondhatjuk azt, hogy „bocs főnök, ez nem megy.” Arra csak Dr. Emmett Brown képes a Vissza a jövőben. De hagyjuk a sci-fit! Induljunk ki abból, hogy a felettesünk csak a munkakörünkhöz passzoló feladatokat oszt ki nekünk, erre pedig nem szabad azt felelni, hogy nem tudjuk. Azért fizetnek minket, mert mi vagyunk azok a szakemberek, akik meg tudják oldani a felbukkanó problémákat. Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk rá képesek, abból az következik, hogy nem vagyunk birtokában az elvárható tudásnak. Szóval mielőtt ez kicsúszna a szánkon, tájékozódjunk és tegyünk kísérletet a feladatmegoldásra – ha pedig így sem megy, kérjünk segítséget.

3. „Elmehetek korábban?”

A munkaidőnek szerződésben meghatározott keretei vannak, és a fizetésünket nemcsak a teljesítményünkért, hanem a cégnek szentelt időnkért is kapjuk. Vannak olyan indokolt esetek, speciális élethelyzetek, amelyekben egy elnéző főnök nem csinál problémát abból, ha fél órával korábban el kell mennie valakinek. De ez egyrészt ne forduljon elő túl gyakran, másrészt ügyeljünk arra, hogy a feladatainkat fejezzük be a korábbi hazamenetel előtt. A lecsúsztatott időt pedig pótoljuk be: aznap menjünk be annyival korábban, vagy másnap maradjunk annyival tovább.

4. „Akkor felmondok!”

Vannak mondatok az életben, amiket szigorúan csak akkor mondunk ki az érintettnek, ha azt komolyan is gondjuk. Például a főnökünket nem fenyegetjük meg a felmondásunk kilátásba helyezésével, akármilyen vitába is keveredtünk vele. Ha kimondjuk a felmondási szándékunkat, egyirányú utcába hajtunk, amin muszáj végigmennünk. Persze lehet, hogy úgy érezzük, ez az egyetlen megoldás, mert nem ideálisak a munkahelyi körülmények, de ebben az esetben is csak akkor mondjunk fel, ha ezt átgondoltuk és van tervünk a folytatásra. Előtte nézzünk körbe a HSA állásajánlatai között!

5. „Ezt meg minek csináljuk?”

Minden munkahelyen vannak olyan feladatok, amiket az ott dolgozók nem szívesen látnak el. Az ezekkel kapcsolatos rossz érzések generálják ennek a kérdésnek számonkérő hangsúlyozású feltevését. Ilyenkor azt felejtjük el, hogy alkalmazottként nem a saját céljainkat (kényelmünket) kellene szem előtt tartanunk, hanem a cégét, amelyik fizet ezért minket. Minden feladatnak megvan a maga funkciója abban, hogy a vállalkozás előbbre jusson. Nekünk pedig kötelességünk ebben segíteni.

Hozzászólok a cikkhez!

Legyen Ön az első aki megosztja gondolatait a cikkel kapcsolatban!