Meghaltál? Ha uniós polgár vagy, semmi gáz, itt az új öröklési szabályozás

Dátum: 2015. augusztus 18.

Augusztus közepétől hatályos az új uniós rendelet, mely a tagállamokban elhalálozott családtag vagyonával kapcsolatos öröklési eljárást hivatott egységesíteni.

Az uniós biztos, Vera Jourová bejelentése szerint az új szabályozás egységes kereteket ad a 28 tagállam lakosai számára az öröklési eljárások lefolytatására. Ezzel egy csapása könnyebbé is válik az örökléssel kapcsolatos ügyek intézése, hiszen eddig minden tagállamban eltérő volt az erre vonatkozó szabályozás. Az eljáró hatóság minden esetben az elhunyt szokásos tartózkodási helyének megfelelő ország illetékes hatósága lesz, így az alkalmazandó jog is ezen ország joggyakorlatát követi.

A végrendelet készítése során rendelkezhetünk arról, hogy a vagyontárgyaink öröklésére az állampolgárságunk, vagy a tartózkodási helyünk szerinti ország eljárását alkalmazzák.

Bevezetésre kerül az úgynevezett „európai öröklési bizonyítvány”, amelynek megléte esetén mellőzni lehet egyéb formalitásokat a hagyatéki vagyon kezelése során az EU teljes területén. Ezzel nem csak egyszerűbbé, de olcsóbbá is válhatnak az örökléssel kapcsolatos eljárások.

Az új szabályozás nagyságrendben 12 millió embert érint, mert körülbelül ennyien élnek az eredeti lakhelyüktől eltérő, EU-s országban. Nem árt azonban figyelni, mert három országra, Dániára, Írországra és az Egyesült Királyságra nem vonatkozik az új rendelet.

Szinte_minden EU_orszagra_vonatkozik_az_uj_oroklesi_rendelkezes

Egységes öröklési szabályozás az EU-ban, kivételekkel.

A változások nem érintik az országok azon saját rendelkezéseit, melyek az egyes tagállamok alapvető szabályaira, így az öröklés alanyiságának, részesedésbeli elosztásának kérdéskörére, a tulajdonjoggal kapcsolatos kérdésekre, illetve a hagyaték adózásával kapcsolatos tagállami rendelkezésekre vonatkoznak.

Az egységes metodika minden bizonnyal nagy segítség lesz azoknak a családoknak, akik nem azonos uniós országokban élnek. Tudatos előrelátással a bürokratikus ügyintézés megkönnyíthető, ami nagy könnyebbséget jelent egy intézkedési kényszerrel járó szituációban.

Hozzászólok a cikkhez!