Magányosok karácsonya

Dátum: 2016. december 11.
Szerző: Koch Mária

Hogyan vészeljük át az ünnepeket, ha egyedül vagyunk?

A kivilágított sétányok és feldíszített kirakatok óhatatlanul is a karácsonyra terelik az ember figyelmét akár akarja, akár nem. Míg van, akit ez egyáltalán nem zavar, sőt, lelkesen készülődik az év végi összejövetelekre, sokakat inkább szorongással tölt el az ünnepek közeledte. Sokan érzik úgy, hogy szinte rájuk szakad a magány, amikor elcsöndesedik a város, és ilyenkor a helyzetet még inkább ronthatja, ha az ember azt gondolja, a problémáival is egyedül van.

Pedig egyáltalán nem ritka, hogy valakinek nélkülöznie kell a társaságot: a gyerekek nem laknak otthon, a család többi része távol él, megfogyatkoztak már a rokonok és a barátok. Nem törvényszerű azonban, hogy azért, mert valaki egyedül tölti az ünnepi időszakot, rosszkedvű is legyen.

Sokszor hallani, hogy az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal, és ezt bárki megtapasztalhatja, amikor ugyan nincsenek körülötte emberek, mégis jól érzi magát. Amikor elmélyülünk valamilyen örömteli tevékenységben, vagy kiszakadunk a megszokott környezetből, gyakran úgy érezzük, szinte repül az idő és könnyebben megfeledkezünk a gondokról.

Ünnepi hangulatban – vagy mégsem?

Annak, ha egyedül ünneplünk, az a nagy előnye, hogy teljes egészében ránk van bízva, mivel is töltjük az időnket. Sőt, azt is eldönthetjük, hogy egyáltalán ünneplünk-e – nem kell senki máshoz alkalmazkodnunk. Érdemes ezért előre átgondolnunk, mi az, amire jobban vágyunk: fellelkesít, ha ünnepi hangulatba kerülünk, sütünk, főzünk, fát díszítünk és meglepjük magunkat valami apró ajándékkal - vagy inkább hagyjuk az egészet, és nem tartjuk meg a karácsonyt, hanem úgy tekintünk ezekre a napokra, mint bármelyik másikra.

Az alkotás varázsa

Bárhogy is döntsünk, érdemes valami olyasmibe fognunk, ami kikapcsol, feltölt és örömet okoz. Sokan épp idősebb korukban, magányos éveikben fedezik fel az alkotás örömét. Ha egyébként nem szoktunk kreatívkodni, most időt szakíthatunk arra, hogy alkossunk valamit, mert ez eltereli a figyelmünket az aktuális helyzetünkről és sikerélményt ad. Nem számít, ha eddig azt gondoltuk ügyetlenek vagyunk, érdemes addig próbálkoznunk, míg meg nem találjuk azt, amit szívesen csinálunk.

Hiszen mindenkinek van tehetsége valamihez, csak ezt a "valamit" kell felefedezni magunkban.

Ha meg mégsem kapunk kedvet az alkotáshoz, mások műveiben még mindig gyönyörködhetünk: egy jó könyv és egy kis zene kellemes órákkal ajándékozhat meg.

talaljunk_ertekes_hobbit_magunknak

Jókedvre hangol, ha találunk kreatív elfoglaltságot magunknak.

A környezetváltozás csodákat tehet

Sokan vannak, akik elutaznak valahová karácsonykor. A környezetváltozás kizökkent abból, amiben éppen vagyunk, így új nézőpontból tekinthetünk a helyzetünkre. Van, aki szintén egyedül élő barátját látogatja meg, vagy olyan közösségi programot keres, ahol hasonló élethelyzetben lévőkkel találkozhat, esetleg egy kellemes hangulatú szállodában tölti ezt a néhány napot. Nem kell azonban nagy dolgokra gondolnunk. Lehet, hogy egy könnyű kirándulás, a természetben töltött órák is kimozdítanak a rosszkedvből.

Figyeljünk a magányosokra

Ha mi magunk ugyan nem vagyunk egyedül, de ismerünk olyat, aki magányosan tölti az ünnepeket, érdemes gondolnunk rá is, mert akár egy apró gesztus, egy telefon, egy képeslap, egy kisebb ajándék vagy rövid látogatás is hatalmas örömet okozhat neki.

az_oleles_boldogabba_tesz

Az érintés boldogabbá tesz

Hozzászólok a cikkhez!