Diplomavédés Hawaiion

Dátum: 2015. november 25.

Aki valaha szerzett diplomát az európai rendszerben, az egészen biztosan emlékszik a kínlódásra, ami a kis könyv beszerzésével jár. Szakdolgozatot írni mindig nagy munka, én azonban személy szerint a dolgozat megvédését találtam a legborzasztóbbnak. Falfehér arcú diákok sora várakozik egy folyosón, hogy szembenézzen a szörnyetegként fölé tornyosuló bírákkal, akik minden alkalmat megragadnak arra, hogy belekössenek a munkájába. Igen, túlzok, de pontosan ilyennek látja az ember a helyzetet, mikor belép azon a bizonyos ajtón.

Beültem egy diplomavédésre, ami nem olyan, mint itthon

Nem olyan régen részvettem egy diplomavédésen a Hawaii Egyetemen

Így van, nem írtam el a mondatot, egyike voltam a körülbelül harminc főből álló közönségnek, akik hallgatták a diák magyarázatát a szakdolgozatához. Itt ugyanis az a szokás, hogy a diplomamunka megvédésére az ember meghívja a családját, barátait és a csoporttársakat; ők pedig ott ülnek kerek szemekkel, széles mosollyal és támogatják az illetőt. Az egyetemi professzorok is természetesen jelen vannak a közönség soraiban, elvegyülve, de kérdéseket maximum az előadás végén tesznek fel, és azt sem gyakran. Ugyanis mindent tudnak már a diplomamunkáról. Egy kis csapatként végigsegítik a diákot a szakdolgozat minden pontjának megtervezésén, és a végén büszkeséggel tekintenek a végzősre.

Hiloban más az egyetemi élet, mint ittohn Magyarországon

A diplomavédés nem középkori kínvallatás

Amikor beléptem a terembe, rögtön szemet szúrt, hogy sok ember ugyanolyan mintájú pólót hord: a diák úgy szerzett támogatást a kutatására, hogy pólókat árusított. A csoporttársak lelkesen viselték mindannyian, ezzel támogatva őt. Az emberek egy kis büféasztal mellett gyülekeztek, csevegtek, mint egy színi előadás előtt. A diáklány ott állt az asztal mellett és üdvözölte a vendégeket, virágkoszorúval a fején és lei-jel (virágfüzér) a nyakában. Amikor végre csend lett, egyik professzora vezette fel a prezentációt, ismertetve a diák munkásságát, hogy honnan jött és elhangzott néhány tréfás megjegyzés is, mindez azért, hogy oldja az amúgy sem túl félelmetes légkört.

A diáklány remegő hangon kezdett el beszélni, de mosolyogva és a közönség visszamosolygott rá. Bemutatta az elképesztő munkát, amit végzett azért, hogy kiérdemelje a diplomát. Nem csak kristály tisztán érthető volt az előadás, de még élvezetes is, itt-ott humorral fűszerezve. Engem teljesen megdöbbentett a fesztelensége és könnyedsége. Visszaemlékeztem a saját védésemre és megborzongtam kicsit. Arra gondoltam, ha otthon is ilyen lenne a diplomavédés, rengeteg ember kaphatna jobb jegyet és nem keserűen emlékezne meg az életének ezen fontos pillanatáról.

 

Hozzászólok a cikkhez!