Baba a fedélzeten - Hiszti a köbön

Dátum: 2016. október 17.
Szerző: Palicska Irén

Egy éves a baba a fedélzeten. Nem a rovat, hanem a baba, azaz Gergő. Semmivel össze nem hasonlítható, gyönyörű, és egyben a legnehezebb feladat is a gyereknevelés.

Az első évben nem is nevel az ember

Inkább csak ellátja a picit, megpróbálja kielégíteni az igényeit. Néha úgy érzem (legfőképpen akkor, amikor megnézem Gergő pár hetes, hónapos videóit), újra végigcsinálnám az egészet, a mai eszemmel, tapasztalatommal, és most jobban, türelmesebben. Ide nekem még egy gyereket! A férjem erre csak azt mondja: „Ne kezd elölről, csak folytasd!” Néha pedig azt gondolom, hogy soha többet. Kedves nagyszülők, vagy akik már régen voltak szülők, ne olvassanak tovább, mert nem csak viccesen írom meg a napi rutint. A mai édesanyáktól viszont ismét kapok egy jelképes hátba veregetést, de jó, hogy ezt is leírtad. Mi is ugyanígy érzünk, mi is ugyanezt éljük át.

Hisztigombóc lett a fiam

Van, hogy én is kiborulok

Elég volt a hisztikből, a nem alvásból, újbóli éjszakai kelésből, hogy nincs időm magamra. Ilyenkor jön kedvesen Apa, aki észreveszi rajtam, hogy lassan elszakad a cérna, és elviszi sétálni Gergőt. Van egy órám lenyugodni, pihenni, vagy épp semmit nem csinálni. Közben nő, egyre értelmesebb és nyitottabb lesz a világra a fiam. Hatalmas öröm minden egyes fejlődési szakaszt átélni. Szóval ilyen felemás érzések dúlnak bennem.

Mi anyukák még egymás között is virágnyelven fogalmazunk, óvatosan tapogatózunk. Pedig milyen jó megosztani a gondokat, bajokat, de a pozitív tapasztalatokat is, kinél mi vált be? Nagyot nevettem, amikor a védőnőnél Ági, a 10 hónapos Emma anyukája megkérdezte, hogy nálunk milyen a pelenkázás? Amikor kiböktem, hogy borzalmas, szinte megkönnyebbült. Egy izgő-mozgó, forgó, felálló babát már nagyon nehéz feladat lekötni, és egy helyben tartani. Gergő üvölt, ordít, és ehhez most még hozzá jött az öltözködés is.

Hisztigombóc a fiam

Az eddig jó alvó fiamból, esténként tomboló, lefeküdni és aludni végképp nem akaró hiszti-gombóc lett. Meg is vívtuk az első csörténket az apjával gyereknevelés témában. Ő még a régi elvek híve, miszerint hagyjuk sírni a gyereket, ne kapassuk el, majd megunja és abbahagyja. Én, mint modern mami, olvasgatva a legújabb kutatásokat, azt vallom, hogy a gyerek ezzel jelez valamit, nem érzi jól magát a bőrében, tehát mindig meg kell nyugtatni. Ha sír, csak nő a stressz hormon szintje, és persze egy idő után megszokja, hogy nem kap segítséget. Szegénykém, kitől várja, ha nem tőlünk. Úgyhogy néhány éjszakát a gyerekszobában töltöttem. Nem a férjemet büntettem, hanem segítettem Gergőnek az elalvásban.

Talán Vekerdy Tamás mondta valahol (bár lehet, hogy nem ilyen drasztikusan fogalmazott, de én így emlékszem), hogy az első néhány évben a gyerek teljesen leszívja az anyja energiáját, kiszívja a vérét, lerágja a húsát. Szőröstül-bőröstül kell neki, hiszen onnan töltekezik. Mostanában Vida Ági pszichológus írásait szoktam olvasgatni, aki sokszor megerősít, megríkat, helyre tesz, elgondolkodtat. Minden maminak kell ilyen megerősítés, vagy egymástól, vagy egy könyvből, internetről. Jól csinálod! Lehet, hogy nem a legjobban, de a gyerekednek nem is tökéletes Anyára van szüksége, hanem rád!

Hozzászólok a cikkhez!