Baba a fedélzeten - Ha-ha-ha havazik

Dátum: 2017. február 04.
Szerző: Palicska Irén

A farkasordító hideg és az ónos eső után végre péntek este elkezdett havazni. Kedvem lett volna egy éjszakai sétát beiktatni, de mégsem rángattam ki Gergőt a kiságyából. „Előrelátó” család lévén, persze nem vettünk szánkót.

Addig vártunk, amíg valóban lehull az első hó. Valahol otthon a garázsban, vagy a sufniban talán még megvan az én százéves ródlim is, de nem tudom milyen állapotban. Gergőnek tehát be kellett szerezni egyet.

Apát még aznap éjszaka felkészítettem, hogy szombati első feladata legyen végigjárni Szentes boltjait, és ha kell, vívjon közelharcot a gyerek érdekében. Elmondtam, milyen legyen a szánkó: fa, háttámlás, hogy a lehető legnagyobb kényelemben utazzon a fiunk. Ehhez képest csak a fele teljesült. Gergő kapott egy fémvázas, fa üléses, háttámla nélküli szánt. Nem akarom senki munkáját becsmérelni, de három lécért, egy fém vázért tízezer forintot elkérni!? És még kötelet se adtak hozzá. Kék madzagot kötöttünk az elejére így húztuk a gyereket a ródlin. Na, mindegy. Lényeg, hogy megvan a szánkó!

Gergő most szánkózott először

Szombaton még ebéd előtt indult el kis családunk első téli körútjára

A lakásban tartottunk egy főpróbát. Megismertettük a gyereket a szánnal. A szőnyegen húzgáltam a konyháig meg vissza, elégedett mosoly kíséretében. Még meg is kapaszkodott a lécekbe. Az igazi bevetésen aztán a férjem húzta a szánkót, Gergő feszített az új járművén, én pedig hátulról támasztottam.

Apa lassú járása ellenére most úgy loholt a havas-jeges úton, hogy én is majdnem hason csúsztam. Amíg kiértünk néhányszor leesett a gyerek a ródliról, de fel se vette. „Már megint hová cipelnek?” – elmélkedett magában. Dombon lecsúszásra nem is gondoltam, csak egy laza hóval ismerkedésre. Az Ifjúsági Ház melletti lankákon azonban nem sokan álltak sorba, így Gergővel gyorsan fejest ugrottunk a téli örömökbe. Neki is elege lett a hóba bucskázásoktól, így inkább a saját lábán akart sétálni. Apa felsietett vele a lépcsőn, én meg laza mami lévén, a doboldalon próbáltam feljutni a tetejére. Jöhetett a lesiklás!

Rögtön visszajött a gyerekkorom

Mennyit csúszkáltunk a hóban, szánkóztunk a buckákon, fagyoskodtunk a hidegben, de sötétedésig kinn voltunk a természetben, és élveztük a tél minden előnyét. Nagyon rövidnek tűnt a pálya, de nem mertem Gergővel a dupla lankán lesiklani. Neki sem volt ismeretlen az érzés, hiszen a játszóházban az ölemben ülve csúszdázik. Ha nem is kacagott, de legalább visszafogottan mosolygott, amikor leértünk, így néhányszor megismételtük a műveletet. Apa elég hamar elfáradt, így lassan otthagytuk a téli játszóteret. Ahol tudtuk, szánkón húztuk haza Gergőt, ahol eltakarították a havat, vagy olvadt, ott átevickéltünk a pocsolyákon. Persze a fiam mindig megtalálta a legnagyobbat és a legmélyebbet, de jól vizsgázott a kis bakancsa, az enyém viszont beázott.

Vasárnap ismétlés. Akkor már síelő gyerekekkel is találkoztunk a Kurca-parti buckáknál, és a gyerek is tovább bírta a megpróbáltatásokat. Gergő első téli élménye tehát jól sikerült, később jöhet majd a korcsolyázás, a síelés, és Apát is kellő időben elkezdjük nyúzni, hogy a szentesi emelkedőket felválthatja a Mátra, Lomnici-csúcs vagy a Mont Blanc.

Hozzászólok a cikkhez!