Kinek hálásak a pikkelysömörösök? Horváth Ferenc regényes élete

Dátum: 2016. augusztus 15.
Szerző: Harságyi Margit

Mindenki élete egy regény – mondjuk sokszor –, de mekkora öröm a valóságban is szembesülni egy szép ívű élettel, meríthetünk erőt az önbizalommal megélt évek történetéből. Volt tanyasi tanító, berepülő pilóta, cipész, középiskolai tanár, de legfőképpen feltaláló a 91 éves, pécsi Horváth Ferenc, aki egyetlen gyógyszert sem szed, árad belőle a nyugalom és a derű. „Egyenes volt az életem, nem kellett ocsmány dolgokat vállalnom, csak amit a lelkiismeretem diktált” – elmélkedik a folyosón sétálva, miközben délceg udvariassággal engedi előre a fiatal lányokat.

A kis feltaláló – billegtető a kerékpár kormányán

Ferenc édesapja 19 éves korában visszatért otthonába, az első világháború utolsó napján ellőtték a lábát. A seb már üszkösödni kezdett, ezért le kellett vágni térd fölött. Így kezdődött az élet. Öt gyerekük született az évek során, s a család folyton költözött, hiszen az ülő foglalkozást kényszerből választó édesapa kereste a megrendelőket új és újabb községekben. Kiváló cipészmester lett, volt hogy 12 segéddel dolgozott, annyi  megrendelésük akadt. A kis Feri korán beletanult a szakmába, ügyes keze és jól forgó agya segítség volt a szüleinek is. Nemcsak kaptafát készített rajzok alapján, hanem édesapja biciklije pedálját is átalakította, billegtetőt talált ki a kormányra, és olyan fékeket, hogy tökéletesen lehetett a sebességet engedni is, lefogni is, fél lábbal.

„A legfontosabb az volt, amit otthon láttam – emlékszik boldog gyerekkorára. Édesanyám társ volt, ha valamit nem tudott, megkérdezte. Soha nem akart úgy látszani, mintha mindenkit túlnőtt volna. A szenvedő embert segítette, lehetett az akárki, cigány, zsidó, bárki, akit lenéztek. A kuncsaftok szinte búcsúszerűen jártak hozzánk, anyám ráadásul tudta, ki honnan érkezett, és ha mi ebédeltünk, vendégül látta őket is. Ez nem olyan volt, hogy én most jót tettem, mert természetesen jött belőle minden. Felolvasott a műhelyben regényeket a segédeknek, de mi is ott voltunk, a gyerekei. Szépen eljátszotta a szerepeket a hangjával, innen ismertem sok művet, viszont nem tudtam, ki írta őket, mert ez elsikkadt, volt is ebből sok csúfolódásra alkalmat adó pillanat, amikor Kecskemétre mentem az érettségit megszerezni.” Mert hiába ismerte a regényt, ha nem tudta az íróját és a címét, a többiek szemében ez nevetséges volt.

Horthy Istvánt tanította repülésre

Előtte azonban a nagy vágy, hogy pilóta lesz, teljesülni látszott. Székesfehérváron tanult berepülő pilótának, s ügyes keze ott is jól jött, hiszen sokszor kellett a repülőgépeket javítani, ilyenkor mindig a fiatal Ferit hívták. Még Horthy Istvánt is ő tanította a repülés fortélyaira. Hamar felismerték, mekkora tehetség, s ennyi év után úgy gondolja, irigyek voltak rá a többiek, ezért kirúgták. Ezután alig telt el két év, és megkeresték falusi otthonában, ahova visszatért a szüleihez, és kérték, legyen kiképző, de ő nem fogadta el az ajánlatot, pedig a főnökei a szülei előtt térden állva könyörögtek, beszéljék rá a fiút a döntésre.

Orvos szeretett volna lenni, bár édesapja ráhagyta volna a cipészetet, otthon tartotta volna, de ő ment tovább a lehetőségeit felmérve, és mert a szíve is azt diktálta, tanító lett. A képzőben, Kecskeméten sok mindent próbált – néptáncot, színjátszást, salakmotorozást. A néptáncban ismerte meg Marikát. „Akkoriban egynek sem udvaroltam, mert nagyon komolyan vettem a szerelmet, olyan nem volt nekem, hogy hazakísértem, és mindjárt nna... Én inkább védtem a lányokat, ha bántani akarták őket, tisztességes voltam. Marika a kecskeméti pedagógus árvaházban nőtt föl, ahonnan a diákok az érettségivel egy időben tanítói oklevelet is kaptak. Szép volt és kedves, nem gőgös senkiházi, sugárzott róla, hogy jó ember. Nem nézett le a szakérettségimmel, mint mások. Úriemberek voltunk, pedig senki sem mondta, hogy márpedig neked ezt így kell csinálni.”

Megtetszettek egymásnak, és szép, hosszú házasságuk során két lányuk született: Annamária és Ágota.

Tanítás tanyán és a cigányiskolában

Kezdetben Feri osztatlan iskolában tanított, ahova a szanaszét települt kis alföldi tanyákról jártak be a gyerekek, sokszor térdig érő sárban, hóban, fagyban.

„Vajaspusztán jó volt tanítani, elég ha ránéztem a gyerekekre, láttam rajtuk, kiben mi van, de én is én számítottam nekik. Hagytam őket szaladgálni, kérdezgetni is, messzi tanyákról jöttek gyalog a nagy sárban, volt, hogy ötvenen is nyüzsögtek. Köveket raktunk le az iskola környékén, azokon ugráltunk be az épületbe. Megtanítottam őket főzni is, enni is. Embernek néztem őket, nem szidtam a későn jövőket sem. Ha csupa sár volt, letöröltem nedves ronggyal, tartottam az iskolában ruhákat is, hogy legyen mire cserélni. Mérlegre tettek, és a legtöbbjük, ha a fene fenét evett, akkor is eljött az iskolába. Tudtam, hogy sokuknak nincs otthon mit enniük, egy polcra tettem nekik az ételt, és ha nem voltam ott, megették, mert kérni nem szerettek. Soha nem nyúltak ahhoz, ami nem volt az övék”.

Karcagra költöztek, megszületettek a lányok, a házaspár pedig a karcagi cigányiskolában tanított, ott, ahol senki sem akart dolgozni. Osztatlan alsó tagozatra jártak a gyerekek egy városrészben, ahol csak cigányok éltek vajdával. Ferit nem bántották, kritizálták a kisvárosban emiatt, pedig még a lányai is bejártak sokszor, játszottak, kártyáztak a gyerekekkel, de a házaspárnak tekintélye volt, tisztelték őket. Ezekben az években mindketten diplomát szereztek Szegeden, és Feri akkoriban már évek óta foglalkozott gyógynövényekkel is.

Megszületik a Psoricur olaj

A családban egyik ágról a másikra szállt a növények ismerete, a nagymama igazi füvesasszony hírében állt, tudását örökölték az utódok, így volt ezzel a kis Feri is. „Volt Karcagon egy állatorvos, meglátta anyám könyökén, és másutt, a feszülő helyeken a hámlást, és rám szólt: -nem látod, milyen a könyöke, a tarkója, a térde anyádnak?" Azt gondoltam, korpás volt, majd megmossa. Erre az állatorvos azt mondta: -te meg tudnád gyógyítani. De hát akkor már annyi orvosnál voltunk, én hogy tudnám meggyógyítani, ha az orvosok sem? – tanakodtam. Olvasott is, kereste a könyveket a növényekről.

„Először megnéztem, tartalmaznak-e ártalmas anyagokat, milyen mennyiségben, megtanultam a jót és a rosszat is a növényekről. Olyan mennyiségben alkalmaztam a növényeket, hogy ne ártsanak. Lassan egyre jobb lett a készítményem, én is tovább tudtam lépni, többet és többet tudtam, jobb lettem. A segíteni akarás, az emberszeretet hozta össze az olajat, későbbi nevén Psoricurt. Először az anyukámmal foglalkoztam, a nagymama sokat segített, visszajelzett, hogy »ebből küldjél, fiam, az meg nem ér semmit«, ő partner volt ebben.”

Horváth ferenc találta fel a pszoriázis kezelésére alkalmas szert

Meghurcoltatások és kiemelkedő siker

Kivonta a hatóanyagot, és olaj lett belőle. Az olaj hatására egyre csökkentek a pszoriázisos foltok a bőrfelületeken. Elterjedt róla, hogy tudja gyógyítani a pszoriázist (pikkelysömör), és egyre többen keresték meg, de akkor robbant a bomba, mert egy helybéli orvos feljelentette kuruzslásért, s jött a házkutatás, a rendőrség.

Sokkolta a családot a zaklatás, és 1972-ben két betegük javaslatára Pécsre költöztek, ők ajánlották nekik segítségüket, mert arra gondoltak, egy kisvárosban történhet csak meg ez a szörnyűség. De nem így lett.

Közben egyre bővült a Psoricurt sikeresen használók köre, nagyon sokan valóban tünetmentessé váltak a szer hatására. Pécsett, amikor a hetedik emeleti lakásából Feri kinézett, még vasárnap délelőtt is látta a bejáratig sorakozó embereket, olyan nagy volt a készítmény népszerűsége.

Rajtaütésszerű házkutatást éltek át a pécsi lakásukban egy újabb névtelen feljelentés miatt, de nem találtak semmi bűnjelet. A végén kapott a szer feltalálója egy papírt, hogy a társadalomra ártalmatlan személy.

Az 1970-80-as évek elején természetes volt, hogy ezek után is több évig megfigyelték az egész családot, követték, lefényképezték őket, bevonták az útlevelüket, mintha közveszélyes bűnözők lettek volna. Semmit sem tudtak felhozni ellenük.

Ágota (Feri kisebbik fazekasművész lánya) végig részt vett beszélgetésünkben, ő segített a néha csikorgó kerekeket tovább lendíteni, mint pontos családi krónikás.

Átvette a szót: „Egyszer éppen nálam vásárolt cserepet egy férfi, s utána kijött a barátja is, egy Svédországban élő magyar, ő is apa betege volt. Nagy fantáziát látott az olajban, ezért megalakította a svéd-magyar közös vállalatot 1982-ben. Nem volt előzménye, gyakorlata. Bejegyezték világszabadalomként az olajat Psoricur néven. Ezután legalizálták a szert, Finnországban, Svédországban laboratóriumi és kórházi kísérletek folytak, kiderült, hogy semmi toxikus nincs benne. Budapesten, egy vámszabad területen korszerű gyárat alakítottak ki, ahol elkezdték gyártani a gyógyhatású készítményt.

Hatalmas nagy pompával kivittek minket az avató ünnepségre, vigyáztak nagyon apára, nehogy ellopják. Motoros rendőrök kísérték a kocsinkat, a svéd nagykövettől kezdve prominens személyek jelenlétében átvágták a szalagot. Egy nagy ipari létesítményt alakítottak át, saválló tartályokkal szerelték fel, ott dolgozták fel a gyógynövényeket. Elkezdődött a gyártás. 51-49 százalékban magyar és svéd tagok voltak, a svédek magánszemélyek, Magyarországon pedig a Magyar Értékforgalmi Bank volt a partner. Elkezdődött a forgalmazás is, gyógyszertárakban is megjelent az olaj, Psoricur néven.

A gyárban tulajdonosváltások követték egymást, erre nem volt rálátásunk, a végeredmény az lett, hogy apának nem fizették ki a találmányi díjat, elsorvasztották a gyártást. Egy másik cégnek nem volt érdeke, hogy meggyógyuljanak a betegek, hanem egy kis tüneti jobbulást akart csak elérni, ők megvásárolták és kozmetikumot készítettek belőle, így lekerült  a gyógyhatású szerek közül a polcokról. Apa csak a know how-ért kapott egy minimális összeget a titokért, a következő járandóságait már nem.”

Horváth Ferenc miközben mindezt hallgatja, még hozzáteszi: nekem az volt a fontos, hogy meggyógyítsam a betegeket, mert borzasztó ez a betegség. Az vitt mindig tovább, hogy segítsek az embereken, nem jutott eszembe, hogy milliomos leszek a találmányomból. Nem tudok ellentmondani, ha valaki segítséget kér.

Hozzászólok a cikkhez!