Két szakma szerelmese – Dr. Boross György a zenéről és az orvosi hivatásról

Dátum: 2016. december 11.
Szerző: Koch Mária

A napjai percre pontosan be vannak osztva; rendelés, műtétek, élő műsor a rádióban… mégis nyugalmat és derűt áraszt maga körül. Hogyan csinálja?

Egyszerre vagy sikeres sebész és az oldies zenék ismert tolmácsolója. Hogyan fér meg egymás mellett a két teljesen eltérő hivatás?

- Hosszú évek óta dolgozom orvosként és médiaszereplőként, mindkét minőségemben az embereknek segítek, hogy egészségesek és kiegyensúlyozottak legyenek. A médiában nemcsak műsorvezetőként, hanem meghívott szakértőként is rendszeresen szerepelek, így tehát a két dolog jól kiegészíti egymást.

Mi inspirál arra, hogy egyenrangúként kezeld a feladataid?

- Mindkét területet nagyon szeretem, óriási sikerélmény a páciensek gyógyulása, és egy sikeres műsor is, melyben a zenék között sok mindenről beszélgetek a hallgatókkal.

Miért pont a retro műfaj a kedvenced?

- Nagyrészt ezeken a zenéken nőttem fel, mindig szívesen hallgattam őket. Amikor elkezdtem rádiózni, magától értetődött, hogy ezt a stílust és zenei korszakot választom.

Említenél néhány kedvenc előadót?

- Nagyon sok hazai és külföldi előadót és dalt kedvelek, a hangulatomtól és a helyzettől függ, hogy éppen milyen zenét hallgatok szívesen. Több olyan kedvencem van, akikkel az évek során közeli barátságba is kerültem, ilyenek az Omega és Bergendy tagjai is.

Mutasd be egy átlagos napod az olvasóinknak:

- Minden nap fogadom a pácienseimet valamelyik rendelésemen, és szintén naponta több órát töltök a rádióban, a műsorom előkészítésével és vezetésével. A műtéti ellátást igénylő eseteket előjegyzés alapján operálom, utókezelésüket a rendeléseken biztosítom. Napközben elintézem az aktuális intéznivalókat is, aztán este már együtt a család.

Az orvosok zárt és néha hiú közössége hogyan fogadja a zenélő dr Borosst?

- Mivel orvosi munkámat lelkiismeretesen végzem és a médiában az egészségügyi ismeretterjesztés és megelőzés érdekében is tevékenykedem, kollégáim elfogadták, hogy rádiózom is. Ráadásul a műsoromban hallható zenék többségét ők is szívesen hallgatják!

Dr_Boross_Gyorgy_civilben_zenes_musort_keszit

Dr Boross civilben is "rendel".

A zenei műsorod címe dr Boross rendel. Hol találkozhatnak vele a rajongók?

- A Lánchíd rádióban hallható, minden hétköznap, délután 2 és 4 óra között.

Mit tapasztalsz, melyik korosztály vonzódik leginkább a retro zenékhez?

- Úgy látom, nemcsak az idősebbek kedvelik ezt a zenei korszakot, hiszen nagyon sok fiatalabb hallgató is hív telefonon, vagy ír egy e-mail-t, és kéri kedvenceit a régi zenék közül.

Milyen zenei élményt kap, aki a műsorod hallgatja?

- A hatvanas évektől egészen napjainkig terjedő időszak zenéiből áll össze a műsor, elsősorban a hallgatók ízlése szerint, hiszen ők kérik régi kedvenceiket. A legtöbb sláger a hetvenes, nyolcvanas évek zenei terméséből kerül a műsorba, én pedig figyelek az arányokra.

A sebész dr Boross hol rendel?

- A XII. kerületben, a Róbert rendelőintézetben és a Szent János kórház ortopéd szakrendelésén.

Elérted a céljaid, elégedett vagy?

- Azt csinálom, amit szeretek: ortopéd -és kézsebészként embereket gyógyítok, rádiósként pedig szintén nekik segítek, ismeretterjesztéssel és jó zenékkel! A pozitív visszajelzések boldoggá tesznek és tovább inspirálnak.

Mi jelenti az igazi kikapcsolódást számodra?

- A családdal töltött idő, a közös programok adnak újabb energiát ahhoz, hogy orvosként és műsorvezetőként is helytálljak!

Hozzászólok a cikkhez!

Legyen Ön az első aki megosztja gondolatait a cikkel kapcsolatban!