Humoránál van –Maksa Zoltánnal beszélgettünk

Dátum: 2018. április 27.
Szerző: Koch Mária - Bordás Cintia

Már több mint 30 éve ingerli a nevetőizmainkat. Az idő múlását nem érzi, saját bevallása szerint ugyanúgy hármasával szedi a lépcsőket, és ugyanolyan áhítattal megy fel a színpadra, mint kezdő korában.

 

Több, mint 30 éve vagy a pályán.  Hogyan alakult át a humor műfaja az évek alatt?

 

Követi a világ trendjeit, úgy veszem észre. Minden generáció kitermeli a maga humoristáit és minden korszak humora olyan, amilyen a közönsége. Jelen pillanatban egy olyan lezser, szókimondó, szinte minden ellen lázadó, mindenből gúnyt űző, tabuk nélküli világban élünk, amiben nagyon szépen megférnek a különböző műfajok.

A mai humor teljesen a fiatalok humora, nagyon sok olyan elem van benne, ami leegyszerűsödött. Például már nem használnak komolyabb asszociációkat, inkább a kikapcsolódás a fő cél.

Az előadóestjeimet mindig a metróhoz hasonlítom; a felszínen megy a normál forgalom, de lent a mélyben húzódik egy komoly alapvonal, amin végig vezetem a közönséget. Most a metró feljött a felszínre és ott közlekedik jobbra-balra.

 

Maksa Zoltán a Dumakaberéban

 

1990-ben nyerted meg a Humorfesztivált, a karriered ott indult el igazán, akkor lettél ismert és népszerű.  Kezdetben is egyszemélyes intézmény voltál, máig az maradtál. Műfaját tekintve az is stand up volt, amit a kezdetekkor műveltél?

 

Tulajdonképpen igen, csak én nem tudtam, hogy így hívják, akkor még előadóestnek hívtuk. A folyamat a következő volt: először, mivel szerzőként kezdtem a pályám, felolvastam az írásaimat. Klubokban, kisebb közönség előtt meséltem az életemről, kérdeztek a Humorfesztivál körülményeiről.

Aztán egyre több lett a fellépés, és egyre több minden jutott eszembe az adott anyagról, amit előtte elmondtam felvezetőként.  A’90-es évek elejére már kimaradt az írott anyag a műsorból és a felvezető szöveg lett maga a műsor.

Már nem kellett megtámasztanom egy konkrét humoreszkkel azt, amiről beszéltem, mert önmagában is megállt a felvezető. Tulajdonképpen innen datálom a stand up -os pályafutásom kezdetét.

 

Szerepelsz tévében és színpadon egyaránt. Melyik áll közelebb hozzád?

 

Nagyon jó érzéssel töltött el az első igazi dicséret, amit egy járókelőtől kaptam Budapest egyik piacán:

„Maksa úr, maga sokkal jobb, mint a tévében, tegnap láttam magát a művházban, és szétröhögtük magunkat.”

A tévében igen komoly korlátok közé vagyok szorítva. Egyrészt behatárol, hogy a rendező szája-íze mit tűr el, mi az, amit megért a poénok közül, mi az, amit nem. Másrészt a vágások nagyon szétszedhetik a produkciót. Például a Maksa Híradó struktúrája kis egységekből állt, azokból könnyű volt vágni, de egy 20 perces bohózatból nem tudtak mit kivenni, mert akkor a nézők nem értették volna a cselekményt.

 

Maksa Zoltán érdkes jelmezt vett fel

 

A humort akkor értékeljünk talán a legjobban, hogyha a mindennapi élet eseményei elé tud görbe tükröt tárni. A te humorelemeid nagyrészt hétköznapi élethelyzetekre épülnek. Mennyire várják el tőled, hogy magánemberként is humoros legyél?

 

Ez nagyon érdekes szituációkat eredményez. Volt egy orrsövényműtétem, előtte faarccal, halál sápadtan vártam a röntgenre és a nővér megkérdezte, hogy hol a mosoly. Mondtam neki, hogy épp a végrendeletemet fogalmazom magamban, mire mondta, hogy olyan nincsen, tessék mosolyogni.

Akkor szembesültem azzal, hogy azért, mert én félek egy műtéttől, az emberek elvárásai velem szemben ugyanazok, mint amikor a színpadon állok.

 

A számodra fontos, kritikus, vagy éppen komoly élethelyzetekben hogyan reagálsz? Ezeket is tudod a humor oldaláról nézni?

 

Nagyon nehéz. Annyi elfojtott agresszivitás van a társadalomban, amiből bennem is van. Ráadásul depresszióra hajlamos családból származom, ezt néha érzem magamon. A pozitív gondolkodást nehéz ébren tartanom, de egy-egy előadás mindig meggyőz arról, hogy érdemes csinálni és nem szabad feladni.

 

A mostani fellépéseiden kik a nézőid?

 

Olyan 2-3 éve kezdődött el a fiatalok megjelenése, illetve visszatérése hozzám. Ahogyan alakul egy új fiatal értelmiségi réteg és kezdenek harmincasokká válni, megszerzik azt a tudást és tapasztalatot, illetve azt a szókincset amire szükség van ahhoz, hogy élvezzenek egy előadást.

Facebookon bejelöl sok huszonéves, és mikor kérdezem tőlük, hogy honnan ismernek, akkor szüleik CD-it, kazettáit és a régi Maksa híradós videókat jelölik meg forrásként.

 

Maksa Zoltán gitározni is tud?

 

Hogyan inspirálódsz? Honnan gyűjtöd a témákat?

 

Azt mondta Karinthy, hogy a téma a földön hever. Én azt mondom, hogy most már képen vágja az embert. Ma szinte másodpercenként történnek dolgok, annyi az információ, hogy képtelenség mindet feldolgozni. 

Ráadásul az én nézőim lenyomják a munkahelyen a 8-10 órát, utána beülnek az előadásomra, akkor tényleg kikapcsolódni szeretnének. Áthallás persze lehet, sőt elvárás egy humoristától, hogy legyen is. Az a dolgom, hogy a történések vetületét, a lecsapódását érzékeltessem, ahogy az ember alulról fölfelé rácsodálkozik a fölötte zajló és számára érthetetlen jelenségekre. Ez a jó humor titka.

 

A te szakmádban jellemző az összefogás, vagy ugyanúgy megy a könyöklés, mint bármilyen más munkahelyen? 

Vegyes a helyzet. Én nem panaszkodom, mert jellemzően jóban vagyok mindenkivel.

Egyszer kitaláltam, hogy a műsoromat mindig valami helyi aktualitás humoros verziójával kezdem. Ettől rögtön kikerekednek a szemek és a szívükbe zárnak a nézők. Nos, ott tartunk, hogy nagyon sok kolléga kezdi átvenni ezt a szokást a fiatalok közül is.

De előfordult már az is, hogy az ismert fiatal stand upos nem tudott elvállalni egy előadást, és engem ajánlott maga helyett. Ez nagyon jól esik….

Persze vannak klikkek, de a mi generációnk teljesen összetart. Most próbálok egy humorklub hálózatot létrehozni, ami pont arra hivatott, hogy elérhető áron tudjunk eljutni egy-egy művész kollégával különböző helyekre az országban.

Két helyen már működik a klub, Budán a Marczibányi téri művelődési központban és Oroszlányban. Maksaméta humorklub a neve, én vezetem. Egy interaktív félórás hülyéskedéssel kezdődik a közönséggel, utána pedig van egy sztárvendégem. A legutolsó alkalommal Dolák-Saly Róberttel beszélgettem, de Koltai Róbert is volt már a vendégem.

Nagyon élvezik az emberek, hiszen ott van a művész egy méterre tőlük, bármit kérdezhetnek tőle. Nagyon ritka, hogy kétórás műsoridő alatt befejezzük. Ezt szeretném országszerte terjeszteni, hogy még több találkozási pont lehessen ezekkel a szeretett művészemberekkel.

 

Honnan gyűjt témát Maksa Zoltán?

 

A magánéletedben mit jelent, hogy elmúltál 50 éves? Milyen változásokat tapasztalsz magadon?

 

Figyelem a szüleimet, hogyan öregszenek, nézem azt, hogy mennyire fáradékonyak, vagy mennyire kiábrándultak és milyen betegségeik jönnek elő.

Amit én magamon észreveszek, az tulajdonképpen semmi. Szoktam is mondani, hogy én belülről 22 évesnek érzem magam. Szerencsére a lépcsőket még mindig hármasával veszem, semmi nagy dolgot nem tapasztalok, kivéve azt, hogy olvasószemüveget kell használnom. Ez az egy, amitől a kort érzékelem.

Egyébként a lendület és az energia megvan, ugyanúgy végig beszélek másfél órát akár naponta kétszer is, gond nélkül.

 

Mi az, ami jókedvre derít, amikor rosszabb a hangulatod?

 

Visszanézem a korábbi műsoraimat (...nevet...). Nem. Viszont kollégákat szeretek nézni, a L’art pour l’art az egyik kedvencem, nem csak nekem, hanem a gyermekeimnek is, járunk rendszeresen az estjeikre, de ugyanígy mondhatnám bármelyik kollégát.

Az a fajta pozitív energia, ami áramlik fel a színpadra, az segít át nagyon sok dolgon. Van erre egy nagyon konkrét példám.

Néhány évvel ezelőtt, délelőtt 11-kor eltemettük a nagymamámat és aznap 2 órakor fellépésem volt. Először le akartam mondani az előadást, nem tudtam, hogy fogok egy óra alatt átállni, vagy egyáltalán ezt az irgalmatlan gyászt kezelni. Azt vettem észre, hogy öt lépcsőt mentem fel a színpadra és lent maradt minden. Ugyanúgy meg tudtam csinálni az előadást, hogy senki nem vette észre, hogy belül mennyire bőgök. Annyira döbbenetes hatása van a színpadnak.

 

Hihetetlen érzés volt az is, amikor egy barázdált arcú, remegő kezű bácsi egyik előadásom után odajött hozzám, szorongatta a kezemet és azt mondta:

„Maksa úr, egy hónapja temettem el a lányomat, rákban halt meg 40 évesen, azóta nem tudtam nevetni, csak ma este.”

Ilyenkor tudom, hogy megéri csinálni és folytatni is fogom még évekig.

 

Mi az, ami igazán el tud szomorítani?

 

A szegénység, a reménytelenség, a kilátástalanság nagyon elszomorít. Persze, mondhatják az emberek, hogy én könnyen beszélek. Nem beszélek könnyen. Svájci frankos hitelem volt, ráment a házam, tehát megtapasztaltam a másik oldalt is.

 

Mit csinálsz, amikor igazán dühös vagy? Hiszti, kiabálás, veszekedés, mi az, ami kiszakad belőled, amikor felidegesít valami?

 

Kisebb bútordarabok megsemmisítése árán vezetem le a dühömet. Azt mondta a körzeti orvosom, hogy ha nem folytom magamba, hanem kiadom, akkor a szervezetem visszaáll alapállapotba, de ha belül marad, akkor jön a betegség. Úgyhogy inkább azt szoktam választani, hogy valamit odahajítok a semleges területre, és utána vagy megcsinálom, vagy kidobom. Nem sok ilyen volt az életemben, talán négy alkalommal fordult elő.

Ahogy öregszem egyébként, egyre magasabb az ingerküszöböm, egyre több idő kell ahhoz, hogy felbosszantsanak úgy istenigazából.

 

Szép számmal vannak díjaid, többek között a Karinthy-gyűrű tulajdonosa is vagy. Mit jelentenek a pályádon az elismerések?

 

Azért vagyok szerencsés, mert a közönség elismerésével kezdődött, ugyanis először 1994-ben az Erzsébet-díjat kaptam meg. A közönségdíj csodálatos lökést adott nekem, mely a mai napig tart. Ezt csak megfejelte a Karinthy-gyűrű, amit viszont a szakma ítél oda, és 2006-ban sikerült ezt is begyűjteni, úgyhogy most már azt hiszem, hogy elégedett vagyok.

 

Legújabb produkciód az Ingyen Wifi Humorzenekarral közösen készül. Hogyan jött létre ez a formáció és miről szól az előadás?

 

A bakancslistámon amit 2012-ben, az 50. születésnapomon készítettem el, mindjárt az első helyen megjelöltem azt, hogy folytatom a dobtanulást. Elmentem dobtanárhoz, és két év után úgy láttam, hogy ismét színpadra tudok állni zenés produkcióval is. Ihos Jóska mellett Orbán Johhny lett az agya a zenekarnak humor-paródiák, zenei-paródiák szempontjából, és három profi zenész kísér minket. Így aztán egy csomó átírt slágert, kabaréjelenetet játszunk, májustól lesznek fellépéseink.

 

Azt hallottam, hogy egy esküvőn az ifjú pár megkért arra, hogy az eddigi életüket add elő valamilyen humoros formában. Ebből állítólag egy olyan fergeteges stand up produkció kerekedett, melyből ihletődve úgy gondoltad, hogy egy remek önálló műsor is lehet.

 

Én döbbentem meg a legjobban, amikor egy barátom meghívott az esküvőjére és megkért, hogy mondjak a kivetítésre kerülő fotóikhoz összekötő szöveget. Annyira jól sikerült a dolog, hogy akkor meghirdettem, hogy vállalok ilyet és azóta körülbelül 15-16 esküvőn vagyok túl.  

Szoktam egy kis stand up műsort adni, amíg a vacsorára várva ücsörög a násznép, amikor pedig a vetítővásznon mennek az ifjú pár evolúciójából kiválasztott képek, azokhoz fűzöm hozzá a jellegzetes Maksa kommentárt.

 

Említetted a bakancslistádat…elmondod, mi van rajta?

 

Az első helyen a zenélés, a dobolás folytatása. A második helyen az egészségre jobban odafigyelés, mert fogynom kéne. Harmadik helyen a sportolás újbóli elkezdése, negyedik helyen gyermekemmel való nagyobb törődés.

 

Megkérlek, hogy üzenj az olvasóinknak, akik főleg a te korosztályodhoz tartoznak, és minden bizonnyal ismernek téged.

 

Azt szeretném üzenni, amit az én drága nagymamám mondott halála előtt, mikor kérdeztem a hosszú élet titkáról:

„Zolikám, nem tudok mást mondani: humor, elengedés, elfogadás. Ez a három. A többit a szervezet intézi.”

Így mondta szó szerint, és belátom, hogy mennyire igaza volt. Az is tény, hogy annyit változott a világ és vele együtt az ország helyzete, hogy most már sokkal nehezebb ezt véghez vinni, mint akár 20 évvel ezelőtt.

De látom a csillogó szemeket, az emberekben a hitet és a csodavárást még mindig országszerte. Irgalmatlan erő van bennünk, idősebbekben pláne. Többet kéne még ezt a korosztályt használni, nem kéne elengedni.

Ez a korosztály még eredetiben látta a Maksa Híradókat, amit most megmutatok, a valaha készült Maksa Híradók közül is a legelső:

 

Mit gondolsz a fiatal humoristákról? Mit szoktál tanácsolni azoknak, akik akár már a színpadon vannak, és azoknak, akik még csak oda vágynak?

 

Amire törekedniük kell, hogy egyéniséggé tudjanak válni. A stand up egy nagyon uniformizáló műfaj, a közönség leginkább csak a sztárokat ismeri, pedig jóval többen vannak, akik művelik.

Tehát a többieknek is meg kéne festeni a saját egyéni arcvonásaikat, legyen egy saját palettájuk, ami mentén kínálják magukat. Kell, sőt kötelező egyéni ízt, megkülönböztető vonásokat belevinni az előadásukba. Mert rögtön be fog ugrani a közönségnek arról a jellegzetes hanghordozásról, poénról, figuráról az illető, és akkor a siker is teljesen garantált.

Hozzászólok a cikkhez!