Éttermi minőség a konyhádból

Dátum: 2018. június 04.
Szerző: Koch Mária

Döntsd el, melyik ételt ennéd meg szívesen, adj fel egy rendelést, és akár holnap meg is főzheted. Igen, pontosan olyan lesz, ahogy a képen láttad. És igen, a gyakorlatban is pontosan ilyen egyszerű a Chefbag alapanyagaiból ínycsiklandozó fogásokat az asztalra varázsolni.

 

Csúcsyné Dr. Kiss Eszter jogász és Csúcsy Gergely közgazdász házaspár a Chefbag tulajdonosai. Mi motiválta a vállalkozás létrejöttét?

 

Gergő: kereskedelmi szakon végeztem, a családomban többen is kereskedelemmel, vendéglátással foglalkoznak. Gyerekkoromtól ebben a közegben mozogtam. Az Egyesült Államokban találkoztam először a koncepcióval, onnan hoztam az ötletet, amit itthon kiérleltünk közösen Eszterrel.

Eszter: a főzés, a minőségi alapanyagokból készült ételek szeretete motivált. Ráadásul az ötlet teljesen újszerűnek tűnt a magyar piacon, így beleszerettünk és elhatároztuk, hogy itthon is megpróbáljuk a családi-baráti kapcsolatok elmélyítésére alkalmas megoldásként elterjeszteni a Chefbag kínálta életérzést.

 

A Chefbag tulajdonosai

 

Mit jelent a Chefbag, mint koncepció?

 

Eszter: Szeretünk főzni, a közös főzés öröme mind a kettőnk számára fontos. A főzéshez szükséges prémium minőségű alapanyagok beszerzésére azonban még mindig időigényes és nehézkes, ezért egy olyan szolgáltatásban gondolkodtunk, ahol a friss alapanyagok házhoz érkeznek. A Chefbag a megrendelő igénye szerint kiporciózott adagokat tartalmaz, főzésre előkészített állapotban.



A rohanó életforma egyik jellemzője, hogy bekapunk valami gyorsételt és már futunk is tovább. Nem féltek szembe menni ezzel a trenddel?

 

Gergő: Egyáltalán nem félünk, sőt teljesen tudatosan megyünk szembe ezzel a trenddel. Akinek van otthon egy Chefbag a hűtőben, hamarabb el tudja készíteni az ételt, mint amennyi idő alatt megérkezik a futár a megrendelt gyorsétellel. 

Ráadásul hetente megújuló étlapról választhatja ki a megrendelő, hogy miből fog főzni, nincsenek titkok, nincsenek trükkök. A vendéglátós szakmában mindenki tudja, hogyan lehet egy már nem friss ételt feljavítani és a mai napig kerülnek többnapos alapanyagokból készült ételek a vendég elé. Nálunk ez kizárt. 

 

Ilyen a Chefbag étele

Fotó: Chefbag

 

Eszter: a hét négy napján szállítunk, és mindig aznapi, friss alapanyagokkal dolgozunk. A receptek hozzávalóinak nagyrészét helyi termelőktől, illetve ellenőrzött beszállítóktól szerezzük be. A feldolgozott alapanyagok mellé receptkártyákat csomagolunk, melyek segítségével az étel 20 - 40 perc alatt elkészíthető.

 

Hogyan kerülnek összeállításra és csomagolásra a Chefbag-ek?

 

Gergő: A húsok és a tisztított zöldségek vákuumcsomagolásba kerülnek, a száraz és a zöldfűszereket adagnyi csomagokba készítjük össze. A szószokat és a különféle olajokat tégelyekbe adagoljuk.  

Eszter: Az így előkészített alapanyagok egy speciális hővédő csomagolást kapnak, mellyel a hűtőlánc folyamatosságát is biztosítani tudjuk. 

A kész alapanyag-csomaghoz már csak a receptkártyákat mellékeljük, majd az egész bekerül egy papírzacskóba, és ebben szállítjuk ki a megrendelőnek.

 

Miért van szükség receptkártyákra?  

 

Eszter: A receptkártyák azt a célt szolgálják, hogy egy kevésbé gyakorlott szakács vagy szakácsnő is könnyen el tudja készíteni az ételt. Lépésről-lépésre mutatjuk be a főzés minden fázisát az ízesítéstől kezdve a tálalásig. Mivel minden alapanyag előre kiadagolt, így elrontani sem lehet. A gasztronómiai siker garantált akár az ízvilág, akár a tálalás tekintetében, arról nem is beszélve, hogy a konyhakész alapanyagokkal a főzésre szánt idő valóban minimális.

A receptkártyákon extra tippeket is adunk, például, hogyan kell kimagozni az avokádót, vagy hogyan kell megsütni a bélszínt.

 

A Chefbag rexceptkártyája

Fotó: Chefbag 


Hogyan fejlődik a Chefbag, honnan veszitek a szolgáltatások fejlesztéshez az inspirációkat?

 

Eszter: Elsősorban a vevőink visszajelzéseire figyelünk.  Nem félünk megkérdezni a tapasztalataikat. A vélemények közül, amit tudunk beépítünk a szolgáltatásaink fejlesztése során. Volt olyan vevőnk, aki jelezte, hogy sokkal jobban átsütve szereti a húst, mint ahogy a receptünkben szerepel. Ez nyilvánvalóan ízlés kérdése, ezzel nem feltétlenül tudunk mit kezdeni.  

De volt olyan vevőnk, aki azt tette szóvá, hogy miért csak páros adagokban lehet rendelni. Ők három fős háztartásban élnek, ezért szívesen rendeltek volna három fős csomagokat. Ezután a jelzés után végeztünk egy felmérést, melynek eredménye az lett, hogy bevezettük a három fős adagok rendelésének lehetőségét is.

Gergő: Mi magunk sokszor szállítjuk ki az alapanyagokat, így beszélgetünk a megrendelőinkkel. Büszkék vagyunk arra, hogy ennyire közvetlen kapcsolatban állunk velük, és minden értelmes javaslatot fontolóra tudunk venni. 

Most például tesztelünk egy újfajta csomagolási megoldást, mert szeretnénk az újrahasznosítható és visszaváltható csomagolóanyagok arányát még jobban növelni. Ezzel kapcsolatban gyűjtjük éppen a vásárlói véleményeket.

 

Merre visz a fejlődés titeket? Mik a tervek, mivel lennétek elégedettek?

 

Gergő: Sok tervünk van persze, de nincs egy olyan konkrétum, amire azt mondanánk, hogy ha azt elértük, akkor hátra dőlünk és már nem csinálunk semmit. Ebben a munkában azt szeretjük talán a legjobban, hogy közvetlen kapcsolatban állunk a megrendelőinkkel, a legtöbb régi vevőnkkel pedig baráti a viszony. 

Eszter: Mondok egy jellemző példát: a karácsonyi menüket mindig személyesen visszük ki azért, hogy boldog karácsonyt kívánjunk és apró meglepetésekkel is készülünk. Tavaly például sokkal több ajándékot kaptunk a vevőinktől, mint amit mi vittünk nekik, egészen meghatódtunk a sok kedvességen és szereteten, ami felénk áradt.

Szintén a tavalyi évben tartottunk egy Chefbag VIP partit, óriási sikere volt, rettentő nagyot buliztunk. Ebben az évben is szeretnénk megismételni, már mindannyian nagyon várjuk. 

És talán itt csatolok vissza arra, amit kérdeztél, hogy mivel lennénk elégedettek. Nyilván nagyon elégedettek lennénk azzal, hogyha az országos kiszállítást meg tudnánk valósítani, ami üzletileg nagyon jó lenne nekünk. Ebben az esetben viszont biztos, hogy elveszítenénk a személyes kapcsolatot a megrendelőinkkel, amit nem szeretnénk.

Most úgy gondoljuk, hogy maradjunk inkább kisebbek, de ne veszítsük el a napi kapcsolatot a vevőinkkel, mert ez számunkra mindennél értékesebb.

Hozzászólások

Kata
10 hónappal ezelőtt
Üdv!
Nem tudom kitől kell megkérdezni, de rendelhetek speciális táplálkozási igényeket (különféle intoleranciák) lefedő menüt is?
Köszönöm.
Chefbag
10 hónappal ezelőtt
Kedves Kata!

Köszönjük a kérdésedet. Nekünk minden főzni vágyó fontos. Minden egyes héten vannak vegetáriánus receptjeink, amik tele vannak friss, zamatos zöldségekkel és gyümölcsökkel. Emellett mindegyik ételünknél jelezzük, hogy glutén-illetve laktózérzékenyek fogyaszthatják-e.

Ha egyéb étrenddel kapcsolatos kérdésed van, például különleges edzés-diétát követsz, bátran vedd fel a kapcsolatot velünk a chefbag@chefbag.hu e-mail címen.

Szép estét,
Chefbag

Hozzászólok a cikkhez!