Divatosan vagy stílusosan? Az örök kérdés 40 év felett is.

Dátum: 2019. augusztus 05.
Szerző: Koch Mária

A neve fogalom a szakmában és a nagyközönség körében is. Titulusa szinte meghatározhatatlan, hiszen mindent tud, ami a stílushoz és a kifinomultsághoz kötődik. Mindemellett markáns véleménye van az öltözködésről, annak minden erényét és bakiját beleértve. Ő Schiffer Miklós, vagyis ahogy általában emlegetik, „A Schiffer...”

 

Schiffer Miklós szerint ezt ne hordd 50 év felett

Fotó: Schram András

Koch Mária: Kezdjük az ezerszer elhangzott különbségtétellel, mely szerint az én olvasatomban a divat azt jelenti, hogy felvesszük ami éppen menő, ami kapható az üzletekben. A stílus kiváltja azt a hatást, amikor azt mondjuk, vaoooo, de brutálisan jól néz ki... A stílus megkülönböztet a divattól. Ön szerint hülyeségeket beszélek?

Schiffer Miklós: Ezzel a megfogalmazással is egyet értek, és sok másikkal is. Giorgio Armani például azt mondta, a divat és a stílus között a minőség a különbség. Ami nem azt jelenti, hogy egy divatos darab nem lehet stílusos. A stílus persze nem csak a ruhadarab, hanem maga az ember.

KM: Igen, ez az örök érvényű mondat általában elhangzik a divat és a stílus világában. Önnek mit jelent a stílusos ember fogalma?

SM: Ha van gondolatom az öltözködésem mögött, akkor van stílusom. Az is tud stílusos lenni, aki nagyon divatos. Divat és stílus nem ellentétei egymásnak, van akinek a divatozás áll jól, másnak a kiforrott elemekre építkező stílus. A legtöbb stílusos ember a less is more, azaz a kevesebb több elve alapján öltözködik. De van, aki úgy stílusos, hogy a legvadabb ötleteket követi. Ez is lehet stílus, ha egyensúlyban van az egyéniségével. Az új Chanel is sokkal vadabb, mint Lagerfeld idején volt. Azt gondolom, a világ várja a provokációt. A divat ma nem besimul, hanem provokál.

Akinek van stílusa, az összerakja a divatból, az általa kedvelt darabokból, az életviteléből azt, amitől stílusa lesz. A stílus fegyelem abban az értelemben, hogy átgondoltság és egyfajta kitaláltság. A divat, amit megvehetsz, a stílus, amit felépíthetsz.

 

KM: Hogyan lehet ezt az elvet a hétköznapokban alkalmazni?

SM: Ki kell találni, mik az én színeim, mi a formavilágom, mik azok a kombinációk, amik jól állnak. A ruhadarabokat tudni kell kombinálni. Ne vegyük fel ugyanazokat a darabokat ugyanúgy, lehet őket, sőt kell is variálni.

KM: Ilyenkor szokott előjönni az a reakció, hogy hű, de ez sok pénzbe kerül.

SM: Pedig higgye el, hogy soha az emberi történelem során nem volt az átlagembernek annyi ruhája, mint manapság. Soha. Nagyon sokat vásárolnak manapság az emberek. Egy póló, egy bermuda, még egy bermuda, a nyolcadik bermuda… és ilyenkor megkérdezem, jó, de miért nem veszel egy hosszú fehér nadrágot is?

 

Schiffer Miklós

Fotó: Schram András

 

KM: Egy gondolat erejéig visszatérek a nagy divatházakra. Említette, hogy egyre provokatívabb irányba mennek el. A nagy divatházakra amúgy is jellemző, hogy a kollekcióik nem feltétlenül találkoznak a hétköznapi hordhatósággal. Egyfajta meghökkentő, színeket, hangulatokat sugárzó szerepben vannak, de ettől még kevés hordható belőlük.

SM: Nem baj, ez a dolguk.

KM: De ha valaki ezeket hordaná, igencsak kirína a környezetéből.

SM: Az sem baj. A Louis Vuitton kirakatában öt évvel ezelőtt bőrdzsekik meg jól szabott nadrágok voltak. Amikor legutóbb Milánóban jártam, ugyanabban a kirakatban egy síruha és egy szemetesruha kombinációja volt kitéve, mint utcai öltözet. Nos, ezt egy kifinomult ízlésű ember sosem fogja felvenni. Mégis van piaca. Megjelentek azok a vevők, akik megvesznek mindent, ami drága, amin felismerhető a logó, lehetőleg minél nagyobban. Ma ők a piac.

KM: Mi a helyzet a magyar nők és férfiak öltözködése, stílusa terén?

SM: A nők nyilván jobbak az átlagot tekintve. De a negyvenes korosztálynál én már kiegyenlítettnek érzem a helyzetet. A fiataloknál már abszolút kiegyenlített, sőt… mostanában több jól öltözött fiatalembert látok, mint fiatal nőt. A fiatal férfiak járnak fodrászhoz, divatosan nyírott a hajuk, kitalált a szakálluk, tudják, hogy nem négy mérettel nagyobb inget vesznek fel, tudják, hogy mikor vesznek fel egy kék öltönyt, szóval egyre jobb a helyzet a férfiak tekintetében és összességében is.

KM: Öltözködés szempontjából nagyon laza évszakban vagyunk. Mi jellemző a nyárra stílus szempontjából?

SM: Ebből a szempontból a legrosszabb a nyár, ilyenkor mindenki levetkőzik. Rajtam most is zakó van. Múlt héten rajtam sem volt, 33 fokban, azt én is nehezen viselem el. Ma bemegyek a belvárosba így… fogadjunk, hogy egyetlen zakós férfival sem találkozom, pedig most 23 fok van. Tudja, mit fogok látni, mi lesz a férfiakon? Bermuda, vagyis annak csúfolt térd alatti gatyó, jó esetben zokni nélküli, rosszabb esetben zoknis szandál, kihízott póló. Mert nyár van. Mert ha nyár van, nem öltözünk, hanem levetkőzünk.

KM: Térjünk át az 50-es korosztályra. Ez a korosztály fiatalon öltözött, amiből tudott. Volt például a karton, a dzsörzé, meg a nejlon. Az átlagember nyilván nem tanult meg klasszikus értelemben véve stílusosan öltözködni. Ők most abban a helyzetben vannak, hogy számtalan helyről tudnak válogatni. Rengeteg márka kínálja viszonylag olcsón a ruhákat, csak választani kell. A válogatás, a vásárlás öröme elviheti a fókuszt a minőségről és a stílusról?

SM: Persze. Ráadásul ott a sale-csapda. Így hívom, amikor jön a leértékelés. Ilyenkor aztán duplán veszik az emberek, amire nincs szükségük. Jön a rengeteg reklámüzenet, ezt vegyél, azt vegyél, nem tudnak az emberek letisztultan gondolkodni.

KM: Milyen lehetősége nyílik ennek a korosztálynak arra, hogy változtasson ezen a metóduson?

SM: Figyeljenek. Ma már számos elérhető oldal van rengeteg tanáccsal, ha kicsit odafigyelnek, sokat lehet tanulni. Meg kell nézni a kirakatokat. Azért ezek ma már jól vannak összeállítva, nagyon sok ötletet lehet meríteni onnan is. Tényleg nem olyan, mint fiatal korunkban.

Emlékszem, egyetemre jártam és elterjedt a városban, hogy Guy Laroche-t meg Pierre Cardint lehet venni az Aranypókban. Mindenki rohant, boldogok voltunk. Pedig magyar ingek voltak azok is, csak rajtuk volt az embléma. Ma azért már teljesen más. A múltban még nagyon sok felmentést találtam az öltözködési bakikra, a jelenben már nem.

 

KM: Hogyan öltözünk mi ötvenesek? Tényleg a rövid ujjú ing, a rövidnadrág-szandál kombó fémjelzi a férfiakat, a nőket meg a cicanadrág és a póló?

SM: Főleg nyáron igen.

KM: A mi korosztályunkra nem feltétlenül szabják a ruhaboltok kínálatát. Ha az alkatomnak, életkoromnak, stílusomnak megfelelően szeretnék öltözködni, akkor turkálhatok bármelyik üzletben, azt találom, amit a másik kétszáz emberen látni fogok. Illetve nem biztos, hogy olyan előnyös ruhákat találok, amik elfedik az életkoromból adódó előnytelen testrészeket. Akkor most nevetséges leszek, vagy csak egyvalaki a tucatruhába bújtak közül?

SM: Ez örök kérdés. A stílus körül nagyon sok önellentmondás is van. Armani például azt mondta, hogy akkor vagy stílusos, ha önmagad vagy. Kinek mi az önmaga, kérdezem én. Azért is nagyon nehéz kérdés, mert van bárkinek is joga ahhoz, hogy azt mondja, ez nem stílusos? Ez inkább esztétikai kérdés.

Olvastam egyszer, hogy másfél éves gyerekek elé fényképeket tettek ki különböző alkatú emberekről. A gyerekek a vékonyakat és a szimmetrikus arcúakat választották. Tehát működik a klasszikus szépségidea, ami kódolva van bennünk. Ha valaki ettől eltérő, akkor még nem csúnya. Mondok egy példát. Egy terebélyes nővel mi van? Akkor most neki vége? Legyen mindig bő ruhában, hordjon feketét? Ellenpéldám is van: a hétvégén a strandon olyan fürdőruhákban láttam embereket, hogy ledöbbentem. Azért hordja, mert neki ez tetszik. Na jó, de mondok erre valamit: ő hordja, de én nézem. Ez nem érdekli, mert neki az a testkép rögzült a fejében, ami alapján úgy véli, megengedhet magának egy olyan fürdőruhát, ami neki tetszik, annak ellenére, hogy iszonyúan fest benne.

De nézzünk meg egy nagy, nemzetközi hírű eseményt. A Royal Ascoton ott van a királyi család és számos egyéb előkelőség. A megjelenés igen szigorú dresszkód alapján lehetséges. Figyeljük meg, milyen kalapokban jelennek meg egyesek, az ember elröhögi magát. A többség kölcsönzött ruhákban van, borzasztóan ízléstelenül néznek ki, és egy részük irgalmatlanul be van rúgva már délelőtt 11-kor. Azért mondom el, mert a világról van egy képünk, amit egyébként mi magunk is generálunk. Ma mindenki olyan világot követ, amit ő választ magának. Én sem a reális világot látom, hanem a stílusikonokét, aztán ettől egy idő után azt hiszem, ilyen a világ. Más meg mást követ. Nem olyan a világ csak, amilyennek mi gondoljuk. Mert aki például túlsúlyos vagy elhízott, az is szeretne önmagának tetszeni. Azt szoktam mondani, hogy a legnagyobb probléma az ápolatlanság. Az ápolatlan haj, az ápolatlan test, az ápolatlan körmök, mert az testalkattól független.

Jelenleg a casual világát éljük, ami alatt azt értem, hogy mindent szabad, minden laza.

KM: Annyira laza, hogy a macinaci teret hódíthat a vörös szőnyegen is? Valaki kitalálta és attól ez most tök cool?

SM: Tom Ford sosem lesz macinaciban, mindig szmokingban lesz. Karl Lagerfeld pedig egyenesen azt mondta, aki melegítőnadrágban megy ki az utcára, az elveszítette a kontrollt az élete felett. Erről nekem is ez a véleményem.

 

Schiffer Miklós véleménye a miniszoknyáról

fotó: Schram András

 

KM: Hozzuk le az öltözködési kultúrát a hétköznapi élet szintjére. Hogyan érezheti jól magát egy nő, egy férfi, hogyan lehet elégedett azzal, amit felvett?

SM: Építsük fel, találjuk ki magunkat és csak azt vegyük fel, ami kell.

KM: Tudjuk annyira kívülről látni magunkat, hogy erre figyeljünk?

SM: Hát, ez nehéz, van, aki igen, van, aki nem. Ha maga mondjuk a 36-os méretére (eltalálta) nem venne fel egy előnytelen nadrágot, de a kolléganője felveszi a 48-as méretére, akkor most látja magát vagy sem? Érti? Hol vannak az esztétikai határok, mi sok, mi kevés? Nézzük meg Oprah Winfrey-t. Ő aztán mindig tökéletes, ő aztán tökéletesen ki van találva, pedig eléggé termetes.

KM: Elmondja, melyek azok az alapdarabok, amikkel rendelkezni kell egy 50 feletti nőnek ahhoz, hogy variálni tudja a ruhatárát?

SM: Ebből pont most írok egy könyvet, 50+1 címmel. Meggyőződésem, hogy a top 10 ruhadarab nem elég. Vegyük csak akár az évszakokat, és azonnal látjuk, hogy nem elég. Mert ott van a kis fekete ruha, a kis színes ruha, a stiletto cipő, a ballonkabát, a bőrdzseki, a városi táskák, az alkalmi táskák, a pufidzseki, a farmer, a farmerdzseki, a fehér ing, a blúz, a garbó, a kaprinadrág, a magas sarkú csizma, a lapos csizma, a lovaglócsizma, a végig gombolt ruha, a nyári ruha, a kánikularuha, a saru…

KM: Nem véletlenül kérdeztem meg, mert lám, olyan ruhadarabokat sorol fel, amelyekben nincsen semmi extra.

SM: Nincs. Nem fogom azt mondani, hogy kell egy Christian Dior csipkeruha. Ezt soha nem fogom hozzátenni.

KM: Hát, ez az. Ezért gondolják sokan, hogy nem kérdeznek meg egy stílustanácsadót, mert majd jó drágán megvásárolható ruhadarabokat fog ajánlani. Szeretném, ha ledőlne az a sztereotípia, hogy ami jól néz ki, az drága.

SM: Ezzel egyetértek. Néhány minőségi ruhadarabból álló és megfelelő kiegészítőkkel kombinált ruhatár teljesen megfelelő bárki számára. Ilyenek a cipő, a táska, a napszemüveg, a férfiaknál az óra. Sokszor ezek a legdrágábbak egyébként, de a kiegészítők minősége emeli meg a ruházat minőségét is. Bárki, aki gazdag, megvehet bármit, de az hogyan lesz az övé? Itt jön be az ízlés, a személyesség, az igényesség, a kifinomultság.

A férfiaknál minőségi fokozat például a kézzel varrott ing és öltöny. A nőknél ilyen nincs. Egy nő, ha nagyon ad magára, és nincsenek anyagi korlátai, akkor mondjuk Chanelben jár. De egy nőt nem érdekel, hogy kézzel készült, vagy sem. A férfiaknál van a konfekció és utána van egy lépés. A nő fashion-orientált, a férfiaknál van egy szint, ami a kézi varrás. Ez egy érdekes klub, Magyarországon egy irgalmatlanul szűk szegmens tartozik bele, de Európában már szélesebb kört fed le. A belépő a méretes ing, erre a szintre sok férfi eljut. Kevés férfinak jó a konfekció ing, főleg akkor, ha be kell gombolni a nyakát. Az én tapasztalatom az, hogy a férfi belépője a méretes ruhák világába az ing. A férfiak rájöttek, hogy inkább legyen öt jó ingük, mint húsz rossz.

KM: Mit gondol, egy 50 feletti nő hordhat még combközépig érő miniszoknyát, követve a divatot?

SM: Ismerek olyan 50 éves nőt, akinek a mai napig jól áll, és olyan 20 évest, akinek sosem állt jól. Az életkor azonban nyilván befolyásoló tényező. Komolyra fordítva, azt mondom, hogy ebben az életkorban a térdig érő szoknya az elfogadott. Bármilyen jó alakú a hölgy, ne hordjon leggingset, ne vegyen fel melltartó nélküli ruhát, nagyon testre simuló dolgokat, ujjatlan darabokat. Önkritika kérdése, hogy felveszi ezeket, vagy sem. Az én 85 éves anyám soha nem menne el otthonról ujjatlan ruhában.

KM: Mi a helyzet e dekoltázzsal?

SM: Dekoltázs… ez megint egy érdekes kérdés. Van, aki a dekoltázsából él -nem rossz értelemben-, hanem vannak olyan nők, akiknek a dekoltázs az öltözködésük központi eleme. Most mondjam azt, hogy 50 év felett nincs dekoltázs? Azokat, akik ilyeneket írnak a különböző oldalakon, stílusfasisztáknak nevezem. Olyanokat olvasni például, hogy akin nincs nyakkendő, az nem öltözködik megfelelően az üzleti életben. Kérdezem én, volt e valaha komoly üzletemberek között, vagy csak a sorozatokban látta őket? Mert ma már alig látok nyakkendőt, pedig ismerek sok üzletembert, svájcit, angolt, amerikait. Olyanokat írnak le néha, hogy feláll a hátamon a szőr. Miért vennénk el egy nőtől a boldogságot? 50 éves, szeretne nagy dekoltázsban járni, na és?

KM: És az ízlésbeli részéről mi a véleménye?

SM: Nézze, amikor a nagy dekoltázsra még rá is van játszva, meg esetleg kibuggyan egy kis feszülős husika, az nem feltétlenül ízléses. De nagyon sok 50-es nőt ismerek, és még többet látok, akik kenterbe verik a fiatal lányokat. Sokkal jobban néznek ki, sokkal jobb az önképük, tehát nem akarnám őket semmiképpen korlátozni. Persze, vannak fokozatok, de tudja, az mindig egyedi. Ha adna most tíz fotót, és megkérdezné a véleményem, mit gondolok az öltözetről, elmondanám, hogy ez itt túl sok, az meg túl kevés, például nem ajánlanék 50 éves kor fölött nyakkitörős 30 centis talpú cipőt platformmal.

Nézze -és itt most veszélyes területre tévedünk-, de van, akinek az a stílusa, hogy kicsit közönséges. Mert neki az tetszik. És valószínűleg a férfinak, akivel együtt él, annak is az tetszik. Még én is megveszek időnként Londonban olyasmit, amire nincs szükségem, mert Londonban tetszik, aztán hazajövök és mégsem az igazi. Mert számít a környezet, amiben élek, és itthon nem működik az a ruhadarab.

 

KM: Nem véletlenül kérdeztem rá az 50 feletti nők öltözködési etikettjére. Amikor 45-50 év körül beáll az a bizonyos változó kori állapot, akkor a nők rádöbbennek arra, hogy nem annyira nőies a testük sok tekintetben, és egyfajta pánikrohamos időszak után elkezdik keresni a fiatalságukat. Szerintem egyáltalán nem mindegy, hogy fiatalosak szeretnénk lenni, vagy fiatalnak szeretnénk látszani. Itt nagyon mellé csúszhatunk, itt jöhet be az, amit az előbb nagyon finoman fogalmazott meg, hogy kicsit közönségessé válhatunk pont azért, mert fiatalnak szeretnénk látszani. Hogyan ne essünk ebbe a hibába?

SM: Coco Chanel azt mondta, hogy 40 évesen már senki sem fiatal, de élete végégig vonzó maradhat. Ez a fontos. A fiatalos nem azt jelenti, hogy 20 évesnek öltözöm, azt pedig főleg nem, hogy olyan ruhát veszek fel, amit már 20 évesen sem kellett volna. Ez az igazi probléma, hogy elkezdődik ez az észveszejtő és teljesen hiábavaló háború, amit nem érdemes elkezdeni, mert úgyis elveszíted. A korral így nem lehet küzdeni. A korral úgy lehet küzdeni, hogy mozgok, nem cigizem, nem iszom át az éjszakát, rendesen alszom, mert az segít ebben az életkorban. Az nem segít, ha egy L méretű nő felvesz egy XS-es méretű sztreccsruhát, mert az olyan dögöske… Abban nem dögös, hanem közönséges lesz. Illetve itt jön be egy szó, ami ebben a tekintetben a legfélelmetesebb, ha valaki ettől szánalmas lesz. Önmagából csinál hülyét.

KM: Férfiaknál is megfigyelhető ez a pánikosabb időszak ebben az életkori szakaszban?

SM: Persze, van náluk is. Ilyenkor kezdik el hordani a bőrdzsekit, a szűk farmert, a pocakon feszülős pólót. Nem áll jól, de pólót hordok, ha beledöglök is. Vannak az ingesek meg a pólósok, tehát vannak a férfiak meg a fiúk … Én is hordok pólót, de napközben azért ingben vagyok, pedig a súlyommal sincsen problémám. Látom az olyan barátaimon, akikkel hosszabb ideje nem találkoztam, hogy halálfejes pólóban, szaggatott farmerben és szegecselt cipőben vannak. Ezek a férfiak eddig tökéletes öltönyben jártak. Ebből a váltásból tudom, hogy csajoznak. Vagy újra nősült, vagy fog, vagy elhagyta, akivel élt, vagy őt hagyták ott, de valami történt. Ez a férfiaknál majdnem mindig így van, és akkor jön a 20 éves barátnő, akivel átbulizza az éjszakát, de két hónap múlva egy 40 évvel idősebb férfit látok, mert nem bírja már az éjszakázást.

KM: Az ön véleménye azért is mérvadó, mert az ismertsége mellett ízlés -és stílusformáló szerepet tölt be. Ha csak a social mediabeli jelenlétét hozom fel példának, jól látszik, hogy határokon átívelő, több tízezer fős a követőtábora, rengeteg kommentet kap minden egyes megnyilvánulása.

SM: Vannak kommentek, a legtöbbje előremutató vagy érdeklődő, de természetesen nálam is megjelennek a „nagy megmondók.” Ha egy férfin egy rövidebbre szabott nadrág van és zokni nélküli cipő, máris jön a komment, hogy „fúj, büdös, undorító.” Néha elszörnyedek, kinek van mersze és hogyan gondolja, hogy az oldalamon véleményt kéne mondania. Jön és írja: „az nem férfi, aki nem 130 kiló…” Nincs baj ezzel, csak ne szóljon be annak, aki nem ilyen.

Nagy probléma nálunk, hogy gyorsan alkotunk véleményt. Mindenkinek van otthonról hozott és tanult attitűdje: ezt nem illik, azt nem így szokták… Miért nem, kérdezem én. Ki mondta, hogy nem lehet másképp? Melyik londoni college-ban tanultad ezt? És még valami. Ha mi magyarok valamit nem értünk, akkor nem törekszünk arra, hogy megértsük, hanem lenézzük. Azonnal negatív reakciókat vált ki a legtöbb emberből. Irgalmatlanul furcsa nekem, hogy mindenki minden témához azonnal szakértőként szól hozzá. Ez a stíluson, a divaton túlmutató mentalitásunk.

KM: Ön ikon a szakmában. Képvisel egy stílust, egy véleményt stílustanácsadóként és emberként is. Célja, hogy változtasson ezen a mentalitáson?

SM: A vizuális stílus nevelése-fejlesztése, az általam stílusosnak tartott képek és üzenetek átadása szintjén igen. A könyveim bárki számára hozzáférhetők. Az már jó irány, ha valaki eljut odáig, hogy igénybe veszi egy stílustanácsadó szolgáltatásait, higgye el. Engem az sem zavar, hogy bővül a szakmai tábor. Nekem megvan a megrendelői bázisom, nálam elérhetők a férfiak számára kézzel készülő ruhadarabok. Parttalan vitákba nem szoktam bonyolódni, és nem is lehet célom, hogy mindenkit megváltoztassak.

 
 

 

Hozzászólok a cikkhez!