Az örök vadászmező doboz

Dátum: 2018. május 24.
Szerző: Schmidt Vera (Sveraszívem)

Anyáknak írok, apáknak!

Nem...nem okostojásoknak...nem is miszter és miszisz pikobellóknak, de nem is gyereknélküli pszichodoktoroknak!...Azoknak, akik emberből vannak, és akiknek az élet néha, de mondom, csak néha begurít némi tennivalót és fejtörést az ablakon, hogy 'nesze, ne unatkozzá' "...
Szóval...

A mi családunkban két olyan lélek él, aki nem szeret dolgoktól megválni, mert...és ő a fiatalabb:


1. Anya, ez jó lesz a rakétámhoz...

2. Anyaaaaa?!...ez tuti épp passzol a rakétámhoz....

3. Anyucikaaaa, figyelj, tudom, ennek most nem biztos, hogy örülni fogsz, de ez a műanyag pohár, lehet, hogy egy hónapja a kocsiban volt, és beleszáradt a kávé, és azóta rágót gyűjtöttél benne és taknyos zsepit, és még meg is tört az oldala, de...figyi...most komolyan arra gondoltam...ez éppen még hiányzik a...rakétááááám egyik alkatrészéhez....

A másik is legalább ily elmés:

1. Figyelj má'...miért dobtad ki azt a zoknit???????????????????????????????? .. - és néz rám, mintha az esküvői gyűrűjét tituláltam volna szemétnek...

- Mire gondolsz? Zokni?...hm...Én nem is láttam ma zoknit! Én és zokni, ma... mégcsak nem is találkoztunk......És ki meg aztán, zoknit, hogyan is dobnék?????..Ééén??? Én, aki minden szeméttől szertartásosan búcsút veszek, és 3-szor is meggondolom, valóban, tényleg jogos-e, megtehetem-e, eljött-e a pillanat, mikor e család ékétől e napon megválhatunk? Szóval én zoknit nem dobálgatok ki, csak úgy....-mondom neki némi cinizmussal, mert azért má' mégis...-Ohhh, jaaaaa????Arra a szürke izére gondolsz, ami inkább anyagos lyuk volt?...Ja??!!Nem tudtam, hogy zokni...

- Ne viccelj már! Nem emlékszel, még az ükanyámtól kaptam...nézd, itt van az a csík? Emlékszel, ez még jól látszik? Ez még tök jó...mondjuk...futáshoz.

- Oh, hát erre épp nem gondoltam...

És már kotorja is ki a szemetesből a méltatlanul kezelt ruhadarabot.

 

Anyáknak írok, apáknak írok

 

Na hát... én próbálkoztam...komolyan próbáltam igaz és őszinte maradni, de ilyen emberekkel szemben egy ponton túl... tróger leszel mindig is...hidegvérű gyilkos, érzéketlen fatuskó, ha rájön, hogy kidobtad, elhajítottad, lehúztad, szétnyírtad, felvágtad, eladtad, a kutyának adtad...egyszóval a beleegyezése nélkül megváltál tőle...

Hosszan gondolkoztam a megoldáson, hiszen a probléma igenis pocakos...és igencsak méretes! Vettem újat, és csak azután dobtam ki a régit! Vettem ugyanolyat, de...az mégsem ugyanolyan...annak nem olyan a tapintása...régi anyag, jó anyag volt...már nem gyártják...és a fájdalom, mégiscsak hosszan ott maradt!

Meg is értem, együtt is érzek, világos meg minden...de a fene egye meg, ez mégiscsak egy lakás, egy otthon vagy mi, és elég kupi van ezek nélkül is... És végül kitaláltam az "örök vadászmező dobozt"...

Ez egy híd...egy kenőanyag dolog és gazdája között, egy kis zsebkendő a könnyektől induló úton az elfogadásig...Mert aztán el is feledkezik a dologról, tulajdonképpen nem is hiányzik, de ha látja, ha tudja, ha neki kell róla döntést hozni, meg nem válna tőle, a sírjában is magához szorítaná...


És tulajdonképpen ő is látja: az a fogkefe épp úgy néz ki, mint amibe egy minikolibri fészkelhetne...Azon az alsógatyán már mozdulat nélkül is, könnyedén megszabadulhat ...gyakorlatilag bármitől... mikor a leszakadt műanyagpöcök, bár csábító, de az elmúlt héten kétszer is komolyan felsértette a kezét...DE!...MÉGIS!

Az ilyen lélek valamiért gyűjt! Maga sem tudja miért gyűjt, tudja, nem viheti magával, de a szíve, gyűjt...és értéknek lát mindent...És még könny is szökik a szemembe, mert valójában ez szép és kedves és tulajdonképpen nagyszerű!...

De azért most, hogy senki sincs itthon....lábujjhegyen ... végre a mennyországába költöztethetem ezeket a csodálatos dolgokat az eddig tisztítótűzként funkcionáló örök...vadászmező...dobozból!!!!...

 

Hozzászólok a cikkhez!