Mikro-megcsalás – a hűtlenség új formái 2. rész

Dátum: 2018. október 30.
Szerző: Ladányi Beáta párkapcsolati coach, mediátor

Az előző részben elkezdtem körbejárni egy, a közelmúltban felbukkanó, legfrissebb hűtlenségi trendet. Az online világ térhódításával egyre gyakoribbá váló mikro-megcsalást nem szabad figyelmen kívül hagyni.

 

Az online világ hozza a mikro-megcsalások nagy részét.

 

Ha a partnered hirtelen túlságosan elfoglalttá válik, sokat lóg a számítógép előtt, vagy állandóan az okostelefonjával van elfoglalva, akkor könnyen lehet, hogy te is egy mikro-megcsalás áldozatává váltál.


Egyes szakértők azt mondják, hogy a mikro-megcsalás nem minősül félrelépésnek, amíg nem következik be tényleges fizikai vagy érzelmi hűtlenség.
Elég nehéz meghúzni a határt, hogy mi tekinthető hűtlenségnek.

Meddig ártalmatlan cselekedet, mikortól számít mikro-megcsalásnak, illetve hűtlenségnek bizonyos tevékenység?

 

Ildikó története:

 

Ildikó kissé kétségbeesve keresett meg, miután rájött, hogy a partnere flörtölő levelezést folytat egy másik nővel. Teljesen lesokkolta, miután elolvasta a levelezést, amelyben a partnere olyanokat írt a másik személynek, hogy mennyi közös van bennük.

A férfi levelezés közben elhallgatta az újdonsült levelezőpartnere elől, hogy párkapcsolatban él. Mondataival azt sugallta, hogy elérhető ismerkedésre, találkozásra. Korábban még nem találkoztak, nem voltak régi személyes ismerősök.


Ildikó totálisan tanácstalan volt, hogy mit tegyen ebben a helyzetben, teljesen megtört a partnerébe vetett bizalma.
Az egész helyzetet kielemző beszélgetésünk során kiderült, hogy a párja furcsán is viselkedett vele az utóbbi időben.

A szexuális életükben is tapasztalt egyfajta távolodást. Ugyanakkor a partnere féltékenyen kérdezgeti más férfiakról, valamint arról, hogy Ildikó kivel találkozott a munkája és szabadideje során.

 

Ildikó története a mikro-megcsalásról

 

Ez bizony a mikro-megcsalás tipikus esete. Mi is ez?


A mikro-megcsalás akkor történik, amikor olyan dolgokat csinálsz, amelyek nem tekinthetők végleges hűtlenségnek, de mindazonáltal az egymás felé érzett bizalom megszegése, amely valódi megcsalást, hűtlenséget eredményezhet a jövőben.

Vizsgáljunk meg részletesebben néhány tevékenységet azok közül, amit mikro-megcsalásként felsoroltam az előző részben. Az első részt itt olvashatod.

 

Fényképek lájkolása, poszt alá írt kedves dicséretek, viccek, vicces megosztások, szöveges üzenetek küldése valakinek:

 

Elkezdenek tetszeni valakinek a megosztásai, mert bizonyos témákban hasonlóan gondolkodtok, közös az érdeklődési körötök. Természetesen nem csak a partnered lehet az egyetlen barátod, az valóban egészségtelen lenne.

A hozzászólások, a reagálások nem feltétlenül jelentenek valami rosszat, de ha rendszeresen ugyanazt a személyt kedveled, akkor az aggodalomra adhat okot.


Lehet, hogy akivel beszélgetsz, azzal tényleg csak ismerősök, barátok vagytok, azonban ha titokban azt szeretnéd, hogy a barátod észrevegye, hogy mennyire kedves és vicces vagy, az figyelmeztető jelzés arra, hogy a párkapcsolatodon kívül valaki más figyelmére vágysz.


Nem az a gond, ha egy barátodnak küldesz egy üzenetet, inkább csak az, ha ez egy minta, és folyamatosan történik egy ellenkező nemű ismerősöddel.


Az sem tekinthető ártalmatlan üzenetnek, ha azt az emailt, üzenetet, amit másnak küldesz, nem tudnád megmutatni partnerednek.

 

Kapcsolattartás az expartnerrel:

 

Kapcsolatba lépsz vele a közösségi médián keresztül, azt gondolod, hogy ebben nincs semmi bűnös, de a partnered másként láthatja a dolgokat.
Sok ember küld üzenetet az exnek egy gyors ego-lökethez, főleg, ha tudják, hogy az ex még esetleg mindig érzelmekkel irányul feléjük.

Miért akarnál kapcsolatba lépni vele, ha beleegyeztél, hogy vége van?


Nincs semmi baj, ha egyfajta megbékélés jellemzi a kapcsolatot kettőtök között.


Az expartnerrel való barátság egy dolog, de kapcsolatba lépni vele anélkül, hogy elmondanád a jelenlegi partnerednek, az nagyon más. A titokzatosság a jelzőtábla. Miért érzed úgy, hogy titkolnod kell a jelenlegi partnered előtt az a volt szerelmeddel való kapcsolatod?

 

Másképp öltözködsz, ha tudod, hogy látni fogsz egy bizonyos személyt:

 

Máshogy öltözik, ha nem velem van, megcsal vajon?

 

Mikro-megcsalásnak tekintik sokan, ha valami különleges viseletet veszel fel annak reményében, hogy dicséretet, elismerést kapj egy olyan személytől, aki nem a partnered.


Attól, hogy párkapcsolatban élsz, még lehetsz csinos, és tetszetős megjelenésű. Szükséges is, hogy figyeljünk az öltözködésünkre és megmaradjunk ugyanolyan vonzó személynek partnerünk szemében, mint ahogy megismert minket.


Annak ellenére, hogy szabadon viselhetsz bármit, azonban figyelmeztető jel, ha kifejezetten azért öltözködsz csinosabban, hogy valaki más számára vonzóvá válj.


Légy őszinte magaddal, miért csinálod ezt? Titokban reménykedsz abban, hogy kapcsolat alakul ki a partnereden kívül egy másik személlyel? Hogyan érezne partnered, ha tudná, milyen valódi ok húzódik meg a többlet erőfeszítések mögött?

 

Amint látható, minden esetben fontos megvizsgálni az interakció mögötti szándékot.

 

Mi húzódik meg a motiváltságod mögött? Ha olyan tevékenységet folytatsz, amit elrejtenél a partnered elől, kérdezd meg magadtól, hogy miért? Vajon a cselekedeteidet a partnered hogyan értékelné?

 

Elrontod a kapcsolatot, a folyamatos vezsekedéssel. Mit tégy helyette?

 

Természetes, hogy vonzónak találhatsz másokat is a fő kapcsolaton kívül is, ha szívesen lenyűgözöl más embereket, nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem szereted azt a személyt, akivel együtt vagy.

 

Sokszor a flörtölés ártalmatlan, és inkább egy gyors ego-lökés, mint valódi érdeklődés az illető iránt.


A kutatások újra és újra megerősítik, hogy az emberek fantáziálnak a partnerükön kívül másokról is.

Ez egészséges is lehet, segíthet abban, hogy jobban megtapasztaljátok magatokat. Meggyőződsz a vonzerődről, és megnövekszik az önbizalmad, ezáltal ezt a magabiztosságot, csáberőt beviheted a kapcsolatodba, hogy újra és újra meghódítsd a partnered!

Azonban ami ártalmatlan szövegküldésként vagy irodai beszélgetésként indul, átfordulhat valami többe véletlenül, vagy szándékosan. Ha minden ilyen cselekedeted egy bizonyos emberrel zajlik, akkor azt jelenti, hogy kezdesz valódi érzéseket táplálni az irányába. Annak ellenére, hogy nem csaltad meg konkrétan a partnered, az ilyen mikro-megcsalás tönkre teheti a kapcsolatodat.

Ha a külső interakciók kezdik elvenni az időt és érzelmi energiát az aktuális kapcsolattól, akkor ez már valami komolyabb gond jele lehet. Arra utalhat, hogy nem kapod meg, amire szükséged van a kapcsolatodban.

 

Gondolod, hogy a partnered elkövetett ilyen cselekvéseket?
Mi van fordított esetben, ha a párod követ olyan tevékenységeket, amelyek mikro-megcsalásra utalnak?

 

Ha a partnered magatartása megváltozott, ne hagyd figyelmen kívül. Nagyon sokszor tapasztaltam, hogy a problémát jellemzően észlelik a kapcsolaton belül az emberek, csak nem akarnak róla tudomást venni.
 

Mit lehet tenni, ha egy kapcsolatban felbukkannak a mikro-megcsalás tünetei?

 

Ha aggódsz, hogy a partnered valami rosszat csinál, akkor érdemes leülni és megbeszélni ezt a kérdést. Mondd el neki, hogy mi jár a fejedben, hogy a tapasztalt jelek bizonytalanná tesznek és kellemetlenül érzed magad.


Fontos azonban, hogy objektíven meghallgasd és megértsd a társad, könnyen elképzelhető, hogy hiányérzete támadt, és nem érzi kellőképpen, hogy szeretve lenne. Ez a szeretethiány miatti bizonytalanság is közrejátszhatott abban, hogy elkezdett a figyelme más személy felé fordulni.

 

A kapcsolatotok jövője a ti kezetekben van, ha probléma merül fel, tárjátok fel a kiváltó okokat és javítsátok ki.

 

Hogyan beszéld meg a pároddal a mikro-megcsalást?

 

Szükséges megvitatni a határokat, hogy mit tekintetek megcsalásnak egy párkapcsolatban.


A mikro-megcsalás széles körét fedi le a viselkedéseknek, ezért nehéz megkülönböztetni, hogy mi számít ténylegesen hűtlenségnek. A spektrum elég széles, és kapcsolatonként változó, hogy kinél mi fér bele és mi nem.

A legfontosabb dolog az, hogy megértsd a kapcsolatod határait, mert valójában azok a korlátok számítanak, amit a partnereddel közösen határoztatok meg. Ha úgy érzed, hogy sértő volt számodra a viselkedése, akkor tisztázd vele, hogy a flört ezen formája nem elfogadható számodra.

Egy kapcsolat folyamatosan változik, evolúcióban van. Fontos, hogy tudatosak legyetek a kapcsolatotokban, és figyeljetek a közösen megbeszélt dolgokra. A pároknak ideális esetben meg kell beszélniük a kapcsolati határokat, mielőtt azok problémává válnának, hiszen ez segíthet megakadályozni, hogy később komoly harcok és feszültségek alakuljanak ki.

 

Így beszéld meg  apartnereddel a mikro - megcsalást
 

Érdemes ebből a szempontból is lefektetni a kapcsolat alapjait, és ha változás történik, újra leülni és megbeszélni. Ez valószínűleg rendszeres beszélgetéseket igényel.

A kommunikáció kulcsfontosságú. Segítségével tudtok közösen dolgozni azért, hogy kijavítsátok a kapcsolatban fellépő gondokat, vagy kialakult hiányt. Ugyanakkor a kitekintgető partnernek is tudatosabban kell figyelni azokra a dolgokra, amelyek zavarják a másik személyt.

Ha úgy érzed, hogy szükséged lenne a kapcsolatodon belüli kommunikáció javítására, illetve egy fellépő nehezebb élethelyzetben egy külső tanácsadó segítségére, keress meg bátran!

 

 

 

Hozzászólok a cikkhez!