Soha és mindörökké. Szerelem-építők

Dátum: 2017. szeptember 12.
Szerző: Csaba Beatrix

Az időtlenség és örökkévalóság vágyával élő ember, aki mindig birtokolni szeretne valamit, csak ő képes erre. Megőrizni a boldogságot, ezáltal elnyerve a halhatatlanságot.  Azt mondják a Lélek halhatatlan, örök, bár nem mindenható. Vagy mégis?

 

A Lélek érez

 

Életeken át szaladunk egymás felé. Soha és mindörökké. Ezeket a szavakat sóhajtjuk, ordítjuk ki a világba. Fogadalmakat teszünk. Végletes és végzetes fogadalmakat. Mert a Lélek nem gondolkodik. A Lélek érez. Minden léleksejtjével átérzi azt az érzelmi mélységet, amit az ember, a gondolkodni is képes érzelmi lény kiáraszt magából. A Lélek-sejtek különös tulajdonsággal bírnak. Sokkal, de sokkal intenzívebb az emlékezetük, mint a fizikai test sejtjeinek. Bár orvosok azt mondják, a test is emlékszik. Még akkor is, amikor már évek telnek el egy-egy esemény óta. Ott vannak a zsigereinkben az emlékpillanatok, a sérülések, a lenyomatok.

Azt mondják a Lélek halhatatlan, örök, bár nem mindenható. Vagy mégis?

Minden esetre a nyelvben kialakuló, szóban is megfogalmazódó érzelmek, csupa intenzív, magával ragadó és elsöprő érzéshalmazok jelenlétére utalnak.

 

20_love_photos.preview-1.jpg

 

A kimondott szó varázsa

 

Varázslat igenis van. Nem, nem a szemfényvesztésről beszélünk. Amikor jön Houdini, vagy bármely bűvész, aki elég jól megtanulta a szakmáját.

A varázslat, a szavak művészete. Amikor elcsábítunk, felizgatunk, kíváncsivá teszünk valaki önmagunk iránt. Amikor magunkhoz édesgetjük a másikat. Ezt megtetézzük egy szív mélyéig hatoló pillantással. Aztán egy finom érintés. Még nem ér test a testhez, csupán egy finom, a bőr felszínét érintő mozdulat mindent eldöntő izgalma teszi felejthetetlenné az élményt. A hang szépsége, a szavak zengése, máris súrolja a szunnyadó szenvedély birodalmának izgató határát. Varázsolni tudunk a szavainkkal. Elbűvölni egymást szóval, mozdulattal, érzelemmel telítve a mindennapom hőségét, vagy felmelegítve a hűvös, jégbefagyott életeket. Mert sok lélek-élet olyan, mint a parttalan víz. Áradásával nem megtermékenyít, mint a Nílus Egyiptomban. Hanem sárlavinát zúdít a környezetére. És vannak jégbefagyott életek, amelyeket a fájdalmak enyhítésére, hibernált a túlélési ösztön mindent felülíró ereje.

Ez a bűvölet fogva tart. A szó művészete, a szerelem életet átvinni akaró varázsa és a fájdalomtenger harca, örök küzdelmet vív egymással. Láthatatlan bilincseket téve egymásra, amely gyakorta akkor is fogva tart, amikor az kezdeti érzelem már sehol sincs, az a személy már nem is létezik, akivel érzelem-gúzsba kötöttük egymást.

Mert a Lélek érez. A Lélek tud. Tudja, hogy a másik iránti kötelék létezik. A Lélek nem emberi, fizikai, bármikor megmásítható érzelmek és ígéretek birtokosa. A lélek, amikor összekapcsolódik, akkor össze van kapcsolódva. Nem mérlegel, nincs lélek-logika. Nincs lélek-érdek. Odatartozás van és semmi más.

 

perth_divorce_lawyer.jpg

 

Soha és mindörökké

 

  • Soha többet! Kiáltott a lány. Soha többet nem érhetsz hozzám!

Ez a néhány szó, örökre megváltoztatja az életüket. Mindkettőjét. A soha ugyan is határtalan és időtlen. Átnyúlik időn és téren. Azért fontos tudni ezt, mert a Lélekbe ilyenkor beivódik egy érzelmi parancs! Nem feltétlenül a személyhez kapcsolva. Mert amikor valakinek azt kiabáljuk, hogy soha többé, akkor olyan mély megbántottság fokára ér el a két ember kapcsolata, olyan elképesztő érzelmi telítettség van jelen, hogy a legtöbb esetben ilyenkor már tényleg nem akarjuk azt, ami elvezetett a soha szintű tiltásig. Soha! Ez a tiltás nem csak tér nélküli. Nem csak időtlen hatású. A soha tiltása személy függetlenné válik. A soha, az élmény hatására kiváltott, örökkévalóságig tartó tiltás.

 

Fogadalmak csapdájában

 

Jön a szerelem, áradásként elborítva a testet. Jön az érzelem, egyre szorosabbá válik a kötelék. Minden rózsaszín, csodás, elmélyülnek az érzelmek, úgy véljük, révbe értünk. Aztán történik valami. Először észre sem vesszük, fel sem ismerjük. Aztán megtörténik még egyszer. Egy elejtett szó, egy rossz mozdulat, egy másik hangsúly. Olyan kevés elég ahhoz, hogy minden, de minden összedőljön. Mert a soha tiltása nem a személyhez kapcsolódik, hanem az érzelmi lenyomathoz! Az pedig, mint vészfék kapcsolódik be öntudatlanul, amint ugyan az a helyzet előáll. Amint az érzelmi lélek-impulzus megjelenik. Pavlovi reflexként vészvillogóval kapcsol be a figyelmeztető érzelem-sziréna. SOHA TÖBBET! Soha többet nem történhet meg az, ami akkor megtörtént. Soha többet még egy ilyen mély seb, ami összekuszálja az életet. Ami fájdalmat okoz. Ami a csalódás mély vermébe taszít. Kevés szerelem van, ami felül tudja írni ezt a tiltást. Mert a tiltás mély érzelmi elhatározásból született, és az a dolga, hogy megvédje az embert egy hasonló lélek-sebtől. Időtlen és tér nélküli. Egy erős megbántottsághoz, egy komoly csalódáshoz kötve az érintettet. Így akárhányszor megérint csak a szele is hasonló vészhelyzeteknek, fájdalmat előidézni képes élethelyzeteknek, a vészkapcsoló beindul. Tudattalanul, irányíthatatlanul. Mert ott belül, ott a mintázat. És a Léleknek dolga az élet védelme érdekében, hogy résen legyen. Óvja az embert, aki különleges ötvözetként, egyszerre test és lélek, érzelem és értelem, tudat és öntudat, amely tudja a létezését. Bár nem mindig ismeri fel, nem mindig azonosítja önmaga különlegességével.

 

Lamdolás.jpg

 

Mindörökké szerelem

 

Ó áldott édes fogadalmak. Az időtlenség és örökkévalóság vágyával élő ember, aki mindig birtokolni szeretne valamit, csak ő képes erre. Megőrizni a boldogságot, elnyerve a halhatatlanságot ezáltal. Aztán, mert emberből van a lelkem, jönnek az érdekérvényesítők. Jönnek a jogok, a kötelességek, a szürke hétköznapok, a számlák sokasága, az élethelyzetek, amelyek oly sokszor maguk alá gyűrik a szerelmet. Aztán elválnak utak, emberek, jönnek új érzelmi impulzusok, új szerelmek. Közben nem értjük, miért nem tudunk újra megállapodni? Miért nem jut nekünk mégsem ebből az életvidító, életenergiával elárasztó csodából. Miért nem sikerül az, ami másoknak oly könnyen megy? Elérni, megkapni és megtartani a csodát. A szerelmet, mely oly különleges érzésekkel emeli fel az embert a szürke, monoton, feladatokkal teli mindennapok fölé?

 

romance_1934204_960_720.jpg

 

     A fogadalom örök, csak a személy változik

 

A fogadalmak különleges erővel bírnak. A lélek időtlen és tér nélküli, emlékezettel bíró és megfoghatatlan. De ez koránt sem jelenti azt, hogy nincs. Nem jelenti azt, hogy nem kell törődni vele. A Lélek nem gyógyításra vár, hanem törődésre. Arra, hogy foglalkozzanak vele. Arra vár, hogy tudomást vegyenek róla. Azt szeretné, ha a benne felhalmozódott tudást az ember használná, és a javára fordítaná. A figyelem nélküli lélek olyan, mint a sivatag. Amely ha vizet kap, azonnal virágba borul. Azonban ha nincs tápláló eső, sivár, eltévedésre kárhoztató homokdűnék sokasága látszik csak, amelyen ott szunnyadnak az élet virágainak magvai. A szerelem lélekeső. Lélek tápláló, virágba borító csodatétemény. Amely ösztönöz, felemel, átvisz az akadályon, megtart és az élet tovább adására késztet.

 

bridal_636018_960_720.jpg

 

A lélek figyelmen kívül hagyása emberi találmány. Olyan ez, mint amikor van egy csodás értékünk, egy különleges valamink, tudjuk is róla, hogy nélkülözhetetlen, azt is tudjuk, hogy enélkül nem létezünk. Mégis legfeljebb odáig jutunk, hogy néha rápillantunk, amikor éppen indulunk, vagy érkezünk. Konstatáljuk, hogy megvan, amikor tovarohanunk nélkülözhetetlen és nem halaszthatatlannak vélt dolgaink okán. Észre sem véve, mit hagyunk ki avval, hogy nem ismerjük meg a működését. Nem vesszük észre a tartalmában ott szunnyadó, nekünk összegyűjtött értékeit. Aztán jön egy pillanat, amikor meg kell állnunk. Vagy azért, mert a Lélek élethelyzetek garmadájával jelzi, hogy eddig és nem tovább. Vagy azért, mert fogja magát és lelép a színről. Magára hagyva a testet, magára hagyva azt az életívet, amelyre oly sok időt áldozott. Az ember meg csak áll. Nem érti. Nem érti, hová lett a szerelem? Hová lett az élet, amit oly magától értetődőnek vélt addig. Miért nem jár neki az, ami oly sokaknak megadatik. Hova lett az életenergia? Hol a mindent megoldani képes erő?

 

france_1049333_960_720.jpg

 

A soha tiltása és a mindörökké köteléke ott lebeg a sorskérdéseinkben. Van, hogy egy személyhez köt bennünket, van, amikor csak a fogadalom ereje hajtja be jogos jussát. Bárki jöjjön is az illető után, soha többet nem engedve az önfeledt érzelmi megélést, az önátadást egy új szerelemnek. Mert a Lélek, a mély érzelmi töltéssel beírt kódot ismeri. Mindörökké kötésével fogva tartó fogadalom, az örökkévalóság ígéretével.

 

Hozzászólok a cikkhez!

Legyen Ön az első aki megosztja gondolatait a cikkel kapcsolatban!