Élet építők – Élet döntések, átépítő program bombák

Dátum: 2016. október 14.
Szerző: Csaba Beatrix

Ha kicsi az Életházad, cseréld nagyobbra??? Az emberi kapcsolatok bonyolultak. Néha meg egészen egyszerűek. De csak éppen annyira, amennyire mi magunk, Emberek, bonyolultak vagyunk. Vagy éppen egyszerűek.

Néha természetes egyszerűséggel látunk át dolgokat, helyzeteket, játszmákat. Néha meg szinte vakon, vagy gyermeki naivitással szaladunk bele a legnyilvánvalóbb csapdákba is!

életünk során gyermeki naivitássla szaladunk bele a legnagyobb hülyeségekbe

Gondolatbombáink, avagy hogyan élesítjük öntudatlanul az élet-bombáinkat?

Nézzünk egy teljesen egyszerű, sőt banális élethelyzet-példát. Mindennapi, egyszerű, életszerű, mégis beszédes gondolatbombát.

Munka után, hazafelé beugrunk a közértbe. Ki-ki abba, amit szeret, vagy ami útba esik hazafelé, vagy amibe éppen pénztárcája, bankkártyája feltöltöttsége engedi.

Amikor a gondolat megszületik, teljesen reálisan felmérjük a feladatot, az erőforrásainkat, számba vesszük a cél eléréséhez szükséges összetevőket, annak gazdasági forrásigényét. Épp úgy, mint egy cégvezető. Igény, forrás, befektetett idő/energia, elkészült termék iránti fogadókészség, várható elégedettségi index. Mint egy szervezetfejlesztési rövid recept. Csak épp a siker titok nem látszik ki belőle, ahogy a jó Chef sem árulja el a titkát, mert akkor ki menne hozzá?

A szervezet, amit éppen fejlesztünk, a családunk. Mert tessenek szem előtt tartani, hogy igen, a kapcsolataink, legyenek azok bármely emberi léptékkel mérhető kapcsolatok, biza fejlesztésre szorulnak. Permanensen. Nem lehet bennük megpihenni, ahogy egy cégvezető sem dőlhet soha hátra. Csupán egy örömteli, elégedett mosollyal nyugtázhatja, ha a cége épp elért egy eredményt, vagy sikerre vitt egy fejlesztést. Avagy manapság már az is öröm, ha legalább megtartotta a tavalyi nyereség szintjét.

munka után betérve a boltba, akár egy friss kifli is jól esne

De mielőtt teljesen elkanyarodnánk, térjünk vissza az alapvetéshez. Bolt, hazafelé, már elmúlt 6 óra, szedni kell a lábunkat. Friss pék süti már úgy sem lesz, pedig annyira jól esne egy „dugiban” megevett friss kifli, csak úgy, mert jól esik. És ami csak itt, csak most, csak nekünk van. Mert mi (is) megérdemeljük azt a fél perc kényeztetést. Már amennyire kényeztetés egy kifli, 25 forintért. Sebaj, úgy sem lesz már. Kényeztetés helyett meg fél perc öröm, hogy nem hízunk meg, a meg nem evett kiflitől. Savanyú a szőlő szindróma.

De talán valami ehető csomagolt kenyér elérhető még este negyed hétkor. Lehetőleg teljes kiőrlésű, mert már annyit olvastunk a fehérkenyérben rejlő egészségromboló „bombáról”, és hát az egészség szent, és legfőképpen nélkülözhetetlen dolog. Ha elromlik, nagy a veszteség.  Táppénz, keresetkiesés, hálapénz az orvosnak, (jaj, olyan nincs is!), paraszolvencia van, ahol az intézmény igazgatója megengedte.

De azért jobb hálásnak lenni, mert az egészségügy mai helyzete, és legalább a nővérke beszéljen velünk emberségesen, akinek tényleg kevés a fizetése, és sok a szolgálat, meg naponta a beteg. Amúgy is ott lenne a munkahely elvesztésének rémképe, mint damokleszi kard. Azt meg kockáztatni sem lehet, mert a tartós munkanélküliségben még a lakás is elveszhet. Jesszusom, erre gondolni sem szabad!  Táppénz alatt meg ki viszi a gyereket az oviba, ki megy délután az iskolába Pistikéért? Józsi nem tud, mert már megint kötelező a túlóra, persze pénz nélkül, de a muszáj nagy úr, ott a lakáshitel, az ingyen oktatás horror költségei, jön a tél, kabát kell a kisebbnek, a nagyobb már szólt, hogy a tavalyi csizma szorít. Lehet, mert túl gyorsan nő a gyerek lába.

Bár jut eszünkbe, Rózsika minap épp dicsekedett, hogy a gyerekének milyen tuti csizmát hozatott „olaszból”. Lehet, Rituka azt hallotta meg, és tudja, hogy a cipő méreten nem tudunk vitatkozni. Úristen! Mennyibe fog ez nekünk kerülni? Még jó, hogy nyáron a szünetben nem találkoztak Bélukával, mert akkor lett volna, ne mulass. Béluka apja menő vállalkozó, telt egy nyaralás a Bahamákra, mi meg idén már „horvátba” sem jutottunk el. Na, majd jövőre, ha Józsi mégis megkapja az előléptetést, amit már egy éve ígér az a gazember főnöke.

Nos, mire ennek a kellemes kis körfilozófiának a végére érünk, már le is libbentünk a villamosról a tavalyi, de még éppen hordható kínai gyártmányú szoknyánkban, ami már majdnem ódivatúnak számít, pedig lelkesen vettük meg tavaly, nem is csillagászati áron. De ma reggel az irodába beérve, Micike, a főnök titkárnője nem titkoltan húzta kicsit fel a szemöldökét reánk tekintve, amikor befutottunk a cég mini konyhájába, hogy bedobjunk egy életmentő kávét.

A titkárnő lekicsinylően nézett rám

Ő meg épp frissen feltett francia manikűrös körmöcskéi közé csippentett kanálkájáról nyalta le ízlésesen a tejszínhabot. Közben ránk nézve, kicsit félrebillentette fejecskéjét, hogy illendően bár, de jól láthatóan felhúzza a szemöldökét, a tavalyi, őszi szoknya láttán.

Ha már jégre mész, legalább legyen rajtad korcsolya…

Egyszóval lelibbenünk a villamosról, bevágódunk az üzletbe, rutinosan tudjuk, hogy nem nézünk se jobbra, se balra, nehogy elcsábuljunk, valami elképesztően megéri kedvezmény láttán. Reggel még pontosan tudtuk, mit akarunk. Mi telik a konyhapénzből, mennyibe kerül a két gyerek tízóraija, ha otthonról viszik. Na jó, ma Pistike kedvére teszek. Érkezik az ártatlannak tűnő, anyai lelkesedés.

És már ki is húztuk a biztosító szeget a mi kis gondolat bombánkból. Már ketyeg is….

veszünk valami olcsót vacsorára

Állj! Kiáltunk magunkra ijedten. Anyai énünket félénken visszahúzva, a bankkártyán lévő megcsappant keretünkre gondolva. Szigorúan visszavezetjük gondolatainkat a reggeli céltudatosságunkhoz. Sajtos makaróni! Amikor elindultunk a cégtől, kiadtuk magunknak a szigorú utasítást, mint hadseregfőnök, aki a terepasztalnál állva pontosan látja a csapatmozgásokat, és azt is tudja, mikor honnan kell átcsoportosítani, ha bekerítenék a hadosztályt. Honnan érkezhet a hadtáp utánpótlás?

Ki a legjobb felderítő, aki mindig átjut az ellenséges vonalakon, hogy megfelelő információkkal menekítse meg bajtársait. Szóval katonás rendben vonulunk a sajtpulthoz, egyenként megszemlélve a 4 főre elegendő, de még megfizethető Trappista állományt. Jaj, de olyan kell, amit reszelni is lehet, tehát az állaga kibírja a meleg tenyér hatását, megfizethető és még ehető minőségű. Nem, nem szabad arra gondolni miből, és hogyan készül, mert akkor végünk van!

Onnan futólépésben irány a tejtermék hűtő. Istenem, a laktózmentes kellene, de dupla annyiba kerül! Mi legyen, honnan spóroljuk el a különbséget? Talán ha nem kettő kisebbet veszünk, hanem egy nagyot. Hogy is jön ki egy normális adag? Rituska szívből utálja a sajtos tésztát, őt a több tejföllel lehet rávenni, Pistike a sajtért rajong, de sok tejföllel szereti, mert különben túl száraz, és alig nyelhető. Józsi megadóan, és szó nélkül eszi, amit kap. De igazság szerint ő a milánóit szereti.

a gondolatbombák egyszer csak robbannak

Bummmmm!!!!!!!!!!!!! És már fel is robbant a gondolat bomba! Miéééééért?

Nos, nézzük a gondolatbomba felrobbanásáig elvivő biztos utat.

  • A cégtől való elinduláskor, még tartott a reggeli fegyelem. A napközbeni hatások kicsit lazítottak, mert egy kis vigasz azért kell a sajgó szívnek. Igaz friss kifli ”titokban” való elfogyasztása kiesett, de jó lesz egy kocka csoki is, úgy sem látja senki. Amúgy meg mindkettő pont úgy árt, csak másképpen. Csoki is törölve, gondolatbomba törölve…. amíg önmagunkról van szó! Ezt megúsztuk, gondolhatnánk….
  • A boltba beérve még tart a katonás fegyelem, tudjuk. hogy csak tejföl, sajt, mert tészta van még otthon, remek! Megússzuk szerencsésen kb. 600 Ft-ból, szerény vacsora, nem lesz ünnepi öröm, de 15.-e után még jobban meg kell fontolni mindent, mert a szolgáltatók már leemelték a havi díjakat, de a közös költség még hátravan, a lakástörlesztést 18.-án vonják, egyszóval 4 ember, 600 Ft, egy ehető vacsora, és a mai nap kipipálva. Jaj nem, mert egy tejföl nem is elég, laktóz mentes ötlet, törölve, a teljes kiőrlésű kenyér, azt muszáj. A két gyerek kap a holnapi tízóraihoz vigasztalásként egy + kekszet, amire a reklám is azt mondja, hogy egész délelőttre megoldja az éhség érzetet. Na jó, majd fügést választunk, azt mindenki szereti. Ok, Józsi is kap, régen ez szokás volt, csak elmaradt, ahogy nőttek a gyerekek. Igaz, már rég nem férünk bele az eredeti 600 Ft-ba, de most az egyszer…
  • OK! Mi lenne, ha mégis Józsi, mert ő tényleg megérdemli….mégis a milánói, mert tészta van otthon, a gomba kimarad belőle, ha jól beosztjuk, és kicsit több a darált hús, akkor holnap rakott kel a vacsora a maradék pörköltből. Majd nem az egészbe teszünk paradicsomot, hanem lefelezzük, az úgy gazdaságosabb, tejföl már úgy is kell, akkor még kelkáposzta. Rizs van otthon. Tejföl már a kosárban, húspultnál kicsit megszalad a hentes keze, egy kiló darált hús. De szép. Oké, ma este a konyháé a főszerep, mikorra lesz ez kész? Akkor mégsem így. Marad a sajt, a tejföl, a kelkáposzta, és a darált hús is. Mert mégis sajtos tészta. De jobban megeszik, ha tudják, holnap milánói, majd vacsi után elkészül. Jaj, dehogy is! Holnap akkor rakott kel, mert nem lehet minden nap tészta. Akkor hogy is? Ma sajtos makaróni, mert nagyon elszaladt az idő. Vacsora után marad a konyhatündér anyuka projekt. A mosogatás előtt feltesszük a darált húst. Igaz, hagyma és konyhaszagú lesz éjszakára minden, de hát…Mosogatás közben megfő a darált hús pörkölt, addigra lesz vagy 1/2 10, de megéri. Mert egy kosszal három vacsora. Amíg fő a hús, megfő a káposzta és a rizs. Azt összerakni már nem is kunszt. A tejföl is mehet a tetejére. A maradék darált hús a hűtőben kibír 2 napot, abból majd kijön a milánói. Mégis kéne egy kis gomba bele, úgy szeretik a kölykök, meg Józsi is, Pikk, pakk egy fordulat a zöldséges pulthoz, aztán kassza. Az már nem is gáz, hogy 600 helyett 4000-ret fizetünk. Igaz 150/főből meglett volna a sajtos makaróni, de hát a család az szent dolog, és 3 vacsora 4 emberre 4000-ből lássuk be zsonglőr mutatvány, és még a 3 keksz is belefért. Mosolygunk diadalittasan a pénztárosra, mint a nyertes hadvezér.

munka után még be is kell vásárolni-hullafáradtan érsz haza

Hazafelé holtfáradtan még belső erőforrásainkat nyitogatjuk. Már elmúlt 7 óra, a kicsik éhesek lesznek, reméljük, hogy a társunk nem annyira. Vagy legalább jobban bírja. Rá kell nézni a leckékre, fel kell varrni a tornazsákra a gyerek jelét, mert elmaradásban vagyunk. Vár még vagy két kemény óra a konyhában, de addig Józsi lefürdeti a kicsit. A nagy már egyedül fürdik. Aztán 9 tájt emberünk majd elmatat a facebookon, amíg megérkezünk 11 tájt kicsit hagymaszagúan, de diadalittasan az ágyba. Össze már ma sem bújunk, de majdcsak hétvége lesz. Anyuka megígérte, hogy elviszi a gyerekeket moziba. Szerencsére éppen megy egy mesefilm valamelyik Plázában….

Hát így robbannak fel a gondolat bombák!

A szeretet, és a szív, a gondoskodás, az anyai mivolt, és a társ iránti elfogult érzések bombája, amik felülírják az erőforrásokat, a költségeken túl. Az emberi erőforrásokat is, annak minden következményével együtt. Mert persze minden nap ½ 6-kor kelünk, gyerekek a műintézményekben landolnak, a főnök morog, ha 8:10-re érünk csak be. Reggel kéne 10 perc relax, napindító, és legfőképpen motiváló, programozó meditáció, és szemtorna, ami csak 5 perc, és 3 perc arcmasszázs, de kinek van erre ideje, és legfőképpen emberi erőforrása, amikor 11 után ájul be az ágyba. Az a 18 perc aranyat ér, ha inkább csendesen alva relaxálunk. Majd este, vagy holnaptól, vagy inkább jövő hétfőtől azt is megcsináljuk…

De egyrészről talán jól van ez így. Másrészről, persze nem jól van. Mert „fecseg a felszín, hallgat a mély”, ezért nap, mint nap százszor, és ezerszer, a legkülönfélébb gondolat bombák robbannak mindahányunkban. Naponta átírva élet-terveket, felborítva erőforrásokat, módosítva érzéseket, elfordulva ismert potenciáloktól, kinyitva új, és új ajtókat. Csak közben jó vigyázni arra, hogy ne maradjon a mögöttünk csukódó ajtók résében a kezünk, vagy a lábfejünk, mert az fájni fog!

A társas magány a legrosszabb

Az említett példa kis dolog, mondhatnánk banális. De jobb, ha tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy egy kézigránát is okozhat nagy kárt. Hát még ha „atombomba” töltetű gondolat-bomba robban.  Az sokak életében hozhat gyökeres, mondhatnánk élet-felfordító változásokat. Mert a legjobb szándék mentén is eljuthatunk oda, ahová még csak el sem indultunk! És soha sem akarnánk menni. A gondolat ugyan is eszköz. Teremt. Kicsiben, és nagyban is teremtő. És minden, de minden esetben, minden, de minden gondolat egyenes következménnyel jár. Megúszhatatlanul! Így, vagy úgy átépítve a percet, az órát, a napot, és olykor egy teljes életet… De erről majd még beszélünk.

De, hát építünk mindahányan…

Kapcsolatot, életet, struktúrát, stratégiát, élet-kunyhót, vagy éppen élet-palotát.

Ki-ki igénye, kénye, kedve, lehetősége, vagy nem lehetősége szerint

Hozzászólok a cikkhez!

Legyen Ön az első aki megosztja gondolatait a cikkel kapcsolatban!