Válás és felügyeleti per

Dátum: 2018. június 26.
Szerző: Kembe Sorel Arthur

Mióta elindítottam a felügyeleti jogi pert kislányom kapcsán, egy merőben új világba keveredtem bele.

 

Volt már korábban is több ügy, ami sajnos vagy szerencsére a bírósági tárgyalások világába vitt el, de ezek vagy munkajogi, vagy pedig személyiségi jogi kontextusban voltak jelen az életemben.

 

Az első bírósági tárgyalás olyan, mint az első szex vagy pedig az első élő adás. Mindkettőn túl vagyok már szerencsére 42 évesen. Nem viccelném el a dolgot, de vannak helyzetek, amikor nem nagyon tudok túlzottan komolyan megnyilvánulni.

 

 

Bírósági tárgyalás

 

 

No, hogy ne rögtön az elején veszítsem el a fonalat, inkább kibontom mit is szeretnék.

 

Szóval, mióta tart a per, azóta sokan kérdezték, hogy nem visel meg? Mindig azt válaszoltam erre, hogy maga a per és a vele járó tárgyalások nem viselnek meg, hisz voltam már hasonló helyzetben. Maga a per tétje azonban egy olyan teher, amit nem kívánok senkinek. Mondom ezt úgy, hogy amikor beadtam a keresetet, akkor pontosan tudtam, hogy -bár a hivatalos álláspont szerint az esetek "csak" 60 százalékában nyernek az édesanyák-, mégis a tapasztalatok és az azóta kapott levelek azt mutatják, hogy ez a statisztikai szám gyakorlatilag köszönőviszonyban sincs a valósággal.

 

Olyan mérleg ez, amire hiába pakolsz az egyik oldalra súlyokat, mindig a másik oldalra billen. Ilyenkor mindig Winston Churchill mondata jut eszembe: "Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok.”

 

Rengeteg olyan levelet kapok, amikben a szülők leírják a családjuk felbomlása után kialakult állapotokat. Azért írok csak szülőket és nem nőket-férfiakat, apákat-anyákat, mert nem szeretném, ha olyan jelentéstartalommal ruháznák fel a mondataimat, ami nincs is bennük.

 

Egy rendszerrel van a baj és nem a nőkkel meg a férfiakkal.

 

Mindkét oldalon látok szimpatikus és hányingert keltő viselkedést. Sajnos ilyen szempontból mindenki homo sapiens. Visszatérve a levelekre, sok forgolódós éjszakát okoztak. Elképzelni sem tudom, mi motivál akkor egy szülőt, amikor elrabolja például a gyereket. Jó, finomítok, máshova költözik vele. Úgy, hogy erről a másik szülőt nem értesíti.

 

Felfogni is képtelen vagyok, hogy mi motiválja azt a szülőt, aki a másik ellen neveli a gyereket.

 

Képtelen vagyok megérteni azt a szülőt, aki semmilyen kapcsolatot nem hajlandó fenntartani a másik szülővel a gyerek érdekében. Egy sms is kommunikáció, ha másképp nem megy. 

 

Elnézést, hogy megint Afrikával jövök, de pár napja édesapámmal beszélgettem, aki azt mondta, hogy nem is érti, mik ezek a történetek, hiszen ha délről nézzük Európát, akkor ezek a dolgok ott ismeretlenek.

A lehető legtermészetesebb dolog, hogy a gyerek az apjánál van. A lehető legtermészetesebb dolog, hogy az édesanya bármilyen bíróság nélkül is láthatja a gyerekét. Ennek viszonylag egyszerű a logikája. Az afrikai társadalmak rejtett matriarchátusa egy fura kis dolgot rejt magában. Azt a patriarchátust, ami csak a családi ház falain kívül létezik. Tehát otthon az van, amit az asszony mond. A férfi teremti elő a megélhetéshez szükséges anyagiakat, a nő meg beosztja azt. Fel sem merül senkiben gyerektartást kérni bárkitől is, mert 1. az apjánál van a gyerek gyakorlatilag minden esetben, és az apa miért is kérne egy fillért is az anyjától, ha ő maga képes eltartani a gyerekeket? 2. Ha közös megállapodásból kifolyólag az anyánál van a gyerek, nincs szükség bíróságokra ahhoz, hogy az apa ugyanazt folytassa, amit korábban is tett. Biztosítsa a gyermek anyagi biztonságát, hisz ez az ő dolga. Nincs szükség erről szóló végzésekre. Hozzá kell tennem, hogy nyoma sincs annak, hogy egyik fél a másik zsebében turkálva próbál hosszú távú egzisztenciát teremteni a gyerektartásra alapozva. Nincs rá szükség, mert egyszerűen nem így szocializálódtak az ottaniak.

 

Ellenben Magyarországon ezzel gyökeresen ellentétes minden. Szinte minden. Pedig a problémák bizonyos szemszögből ugyanazok.

Gondolok itt arra, hogy Magyarországon is jelen van az egzisztencia teremtés problémaköre. Korábban már írtam, hogy a férfi és a női bérek/szakmák társadalmi elismerése még nincs túlzottan konszolidálódva, de ami késik...

 

Azok a történetek, amik mind az édesanyák, mind pedig az édesapák gyakorlatilag segélykiáltásaként jut el hozzám különböző közösségi felületeken, mind-mind ezt támasztják alá. Az egyik fél mindig és minden esetben kizárólag csak anyagilag viszonyul egy gyermek felügyeleti jogi perhez, aminél undorítóbbat nehezen tudok elképzelni. A jogi segítség természetesen adott, kérdés, hogy egy ilyen ügyvédet mi motivál? No, mi motiválhat? Peeeersze, hogy csak a pénz. Szarik ő a gyerek mindenek fölött álló érdekeire. Mennyi ilyen van, Úristen.

 

Hallok olyan esetről, amikor a nyugalom és a béke érdekében egyik szülő fizeti a saját és a másik lakbért, ovit és 150 ezer forint gyerektartást, és közben a gyerek szempontjából "birtokon belül" lévő fél mégis -a gyakorlatban olyan "tökéletesen" működő-, kéthetente hétvégenként tarthatja a kapcsolatot gyermekével. Kinek jó ez? Egy embernek igen. Annak, aki a birtokon belül van. A gyermeknek egyáltalán nem jók az ilyen ritka találkozások, a másik félnek pedig mondanom sem kell, hogy szintén katasztrofális tapasztalat lehet.

 

Mondom, ez az eset még egy békés helyzet, ami azért az, mert a külön élő fél nem akar belemászni egy olyan bírósági procedúrába, ami hosszú ideig elhúzódhat. Egy csomó pénzbe kerül, rengeteg stresszel jár, ha az ember akkor ül először életében egy bíróságon egy súlyos téttel járó ügy kapcsán.

 

Aztán vannak a súlyos esetek, amikor védelembe vétel, gyámügy, rendőrség és a kapával, kaszával felszerelt rokonság is részt vesz az ügy lebonyolításában. Ez a két véglet annak alapján, amilyen leveleket kapok. 

 

Feltételezve, hogy nem tróger-suttyó szülőkről van szó, van ennél jobb megoldás is. Persze most mondhatnék olyan közhelyeket, hogy próbáljon meg minden hasonló helyzetben lévő széthullott család kulturáltan megállapodni, de ez a legritkább esetben jön össze. Mondjuk, nem is lennék hiteles, ha ezt az álláspontot képviselném, mivel én magam indítottam el egy pert ebben a témakörben.

 

Azt gondolom, hogy mindenképp küzdeni kell azért, hogy egy gyerek ugyanolyan mértékben részesülhessen mindkét szülőjéből, hogy ilyen szép hentesesen fogalmazzak. X kiló apára és Y kiló anyára van szüksége se többre, se kevesebbre.

 

Akkor is ezt gondolom, ha a két szülő nevelési módszerei különböznek. Míg egy családot alkottak, akkor is különböztek ezek a nevelési módszerek, csak akkor valahogy sikerült megbeszélni. Családbomlás után azonban ez már nehezebb ügy, hisz mindenki meg van győződve arról, hogy az a jó módszer, amit ő gondol, vagy amiről elolvasott egy cikket az interneten.

 

Azt gondolom, hogy ha elfogadjuk azt a logikát, hogy a gyereknek mindkét szülőjére szüksége van, akkor elfogadhatjuk azt a logikát is, hogy mindkét szülő nevelési módszereinek (akár tudatos, akár zsigeri) együttes -csúnya szó ez most, de jobb nem jut hirtelen eszembe- alkalmazásával érhető el a legideálisabb kombó. Nem vagyok pedagógus, sem pszichológus, nem is tudom különböző tanulmányokkal alátámasztani ezeket a gondolatokat, de ettől még hiszem, hogy így van.

 

Mindig utána olvasok, érdeklődök és "jogászkodok" az összes ügyemben, ami korábban is volt. Kedves szülők! Javaslom nektek is, hogy ha már ilyen helyzetbe keveredtetek, mint én például, akkor legalább az alapvető fogalmakkal és folyamatokkal legyetek tisztában. Kérdezzetek, jegyzeteljetek! Érdekeljen az ügyetek jogi háttere, mert akkor nem egy ügyvéd dönt majd helyettetek, hanem majd teszi azt, amiért fizetitek. Képviseli az érdekeiteket és nem a saját érdekét, aminek az ilyen ügyekben felmerülő ügyvédkényszer miatt azért a jog már megágyazott.

 

Kedves birtokon kívüli szülők! Mélységesen együtt érzek veletek. 

Hozzászólások

Nagyi
3 héttel ezelőtt
Végre valaki a gyermeket nézi es az ő erdekét kepviseli .Ezígy helyes hiszen a szülők szet válasanak a gyermek nem szabad hogy a vesztese legyen!!Neki mind ket szülőjere szügsége van még ha azt oly sokan nem is így gondoljak.A felnőttek "harca, nem kell hogy gyermeket tönkre tegye lelkileg..Csak azert hogy a volt tarsnak keresztbe tegyen es tönkretegye egzisztenialisan.Kérdem ÉN ezértszövetkeztek annak ideén érdemes lenne ezen is elgondolkodni mindenkinek!!°??
bigiron
3 héttel ezelőtt
Magyarországon minden esetben az anyának ítélik a gyermeket kivéve 3 esetet:
1: ha lemond róla (írásban)
2:ha nem tudja (pl.: alkoholista, narkós, stb..)
3:ha nem képes rá.(pl. börtönben ül)
Mi kiböjtöltük azt a kort, amikor már kénytelen a bíró a gyermeket is meghallgatni, akkor hazaköltöztek.
Persze a Gyámhatóság,-rendőrség.-bíróság. szentháromságot így sem úsztuk meg, de a végigharcoltuk!
Megérte!
Avaya
3 héttel ezelőtt
Megcáfolom! Nem mondtam le róla, rendezettek a körülmények (saját ház, bejelentett munkaviszony, büntetlen előélet, 0 káros szenvedély).
Kisváros, majd másodfok: apának ítélték, mert nála laktunk és ne szakítsuk ki a kislányom a megszokott helyről. 7 számjegyű összeggel megtámogatták a döntést. 5/5 ügyvéd azt mondta, képtelenség ez a döntés. Apuka 2 órás munkahellyel, bírósági perek hada, nárcisztikus, erőszakos.
"Vajon" mi volt a háttérben...?
Éva
3 héttel ezelőtt
Azt kizártnak tartja kedves Avaya, hogy az apja szeretheti a gyerekét? A jog eléggé megengedő, elég sok mindent "elnéz" a szülőnek. A szülői mivoltját preferálja és nem azt, hány órás munkahelye van, ez a mai világban elveszítette a jelentőségét. A gond az, ha csak bosszúból küzdött meg a gyerekért. Mindig fáj a vesztes oldalon állni, a gyerek hiánya pótolhatatlan érzelmi veszteség. Mindkét szülőnek. Túl kéne lépni azon a gondolkodáson nőként is, hogy egy gyerek csak az anyjánál van jó helyen. Egy ideális helyzetben ezt a szülők le tudják rendezni bíróság nélkül, akkor nyer mindenki a legtöbbet, főleg a gyerek. Kívánom, hogy önöknél is így alakuljon hosszabb távon a helyzet.
Kembe Sorel
3 héttel ezelőtt
Gratulálok!!!
Rita
4 héttel ezelőtt
A válás elválást jelent. A per pedig a gyermek biztonságát alapozza meg. Peren kívüli egyezség alapján is mehetnének a dolgok, csak ahhoz két intelligens ember kell, objektív hozzáállással...csakhogy közben zajlik mindegyik félben a gyász folyamata. Ez felülírja a józan észt.
férfi
4 héttel ezelőtt
hát, ez kemény lehet. Engem az érdekelne, hogy tudsz ennyire objektív maradni? Nem vagyok érintett, nincs gyerekem (41 vagyok, de lehet, nem is lesz soha), nem tudom milyen apának lenni, de annyira érzelmi témának érzem, ahol a józan ész elég messze kerül. Hogy állod meg, hogy nem indulatból reagálsz? Ha jól vettem ki a szavaid mögül, nem látod valami sűrűn a lányod. Nem gondol a csaj arra, hogy a gyereknek rád is szüksége van, na ez, ami nálam kivinné a biztosítékot. Nem csak téged büntet, a saját gyerekének okoz frusztrációt, milyen anya lehet aki így viselkedik?
kembesorel
4 héttel ezelőtt
Nem lehet nem objektíven nézni az ügyet, ha az ember a gyerekének szeretne jót és az ő érdekeit helyezi a sajátja elé. Ha az én érdekeim fontosabbak lennének, sokkal durvább blogbejegyzést írtam volna. Érdekel a jog is, és ha ismered a folyamatokat, akkor pontosan tudod mi lesz a vége egy ilyen ügynek, a statisztikák ellenére. Ezért javaslom, hogy mindenki minimálisan vértezze fel magát kis jogi terminológiával, ügymenet ismeretével (perrendtartás) stb, hogy ne egy anyagilag motivált védő határozza meg a lépéseit. Ez vezetne leghamarabb eredményre.

Hozzászólok a cikkhez!