Pajzánkodunk, tehát vagyunk

Dátum: 2019. július 08.
Szerző: Kembe Sorel Arthur újságíró, szerkesztő, színész

Évtizedek, ha nem évszázadok óta együtt élünk velük, kívülről fújjuk őket, gyermekeink mondogatják. Teszük mindezt úgy, hogy gyakorlatilag bele sem gondolunk abba, hogy miket is mormolunk, dúdolászunk magunkba mélyedve, vagy részegen beleüvöltve az éjszakába. 

Ezek a pajzán mesék, versikék, dalszövegek vagy akármik, amik kimerítik eme izgalmasnak mondható kategória ismérveit.

Vegyük csak szép sorban. Mondjuk kezdésnek nézzük meg a Bikini zenekar már-már kultikusnak mondható dalszövegét, amely a Veri az Élet című dalra íródott:

"Ide szól jegyem, itt a helyem,
Nem szól szám és nem fáj fejem.
Veri az élet, very happy,
Mindenki veri, beleveri"

Namármost, ha valaki kicsit mai fejjel belegondol ebbe a szövegbe, háááát mit is mondjak, nem feltétlenül jut más következtetésre, mint én. Nem azért jutott ez eszembe, mert egész nap trágár szövegeken gondolkodom és úgy is beszélek. Vannak szituk, amikor kicsúszik egy hosszabb ízes magyar káromkodás az ember száján, de a beleveri azért ma (meg szerintem mindig is) egészen mást jelent, mint az, hogy valaki beleüti valamijét valamibe. Mondjuk ja, kb ennyit is jelent:-).

Következzen egy igazi klasszikus a Color Me Badd nevű formációtól, amit ma már inkább az én korosztályom nem tud "kiverni" a fejéből. Hopszi, nem úgy. Na szóval a dal címe az I Wanna Sex You Up. 

 

Ha valaki úgy gondolná, hogy csak belemagyarázom a dalszövegbe a pajzánkodást, akkor egy gyors fordítással kapcsoljuk fel a lámpát. Fel akarlak csinálni. Ennyit jelent. Aztán jön a folytatás: egész éjjel. Szóval egy komoly lepedőakrobatikára utaló szándékról van szó, amit a kis menyecske ráutaló magatartással vagy megerősít, vagy ennek a magatartásnak a hiányában elhárít. Mégis iszonyat nagy sláger volt anno. Szerintem ma is.

No nem azért írok ilyen hosszasan arról, hogy bizony a pajzánság nem csak ma van jelen az életünkben, de bizony még a népi kultúrában is erősen reprezentálva volt, mégsem hisztizett miatta senki, hogy szexualitásra utal. Valahogy felnőttek azok a gyerekek is. Vegyünk csak egy ilyen történetet, utána rá is térnék mai agymenésem lényegére. Szóval itt egy példa a pajzán népmesékre is. Címe: PERSZE HOGY TUDTÁK. 

"Az egyik öreged gazdának fiatalos, élni vágyó felesége volt, akire meleg vére miatt sűrűn rájött az emberbaj. A tanyában rajtuk kívül ott élt az újévkor felfogadott béreslegény is, aki szolgálólány híján - amikor a gazda nem látta, nem hallotta - bővérű gazdasszonyának tette a szépet. Tüsténkedett körülötte, s nemcsak a kertben, az istállóban, hanem még a konyhai munkában is segédkezett látva, hogy jólesik asszonyának a figyelmes segítség meg a simogató szó. Mert előbb csak szóval, figyelemmel, aztán cirógatással huncutkodott a legény, s addig-addig turbékolt, hogy végül is csak meglapult a gazdasszony neki.

Közeledett a húsvét ünnepe, s ahogy ez már az ántivilágban dívott, a tanyáról is bejöttek a nagyböjti ájtatosságra. Meggyóntak, megáldoztak. A menyecske is, persze. Gyónás közben, sorolva a vétkeit, az asszonyka szemérmesen bevallotta a plébános úrnak, hogy bizony, vétett a hatodik parancsolat ellen is, mert paráználkodott... a béresükkel. - Ejnye, ejnye, lányom, férjes asszony létedre fajtalankodni! - korholta a lelkiatya. Azzal mentegetőzött a menyecske, hogy őt az ördög apródonként vitte a kísértés útjára. Mert kezdetben csak megtetszettek egymásnak, azután beszélgettek, majd később a legény meg-megcirógatta, még későbben meg is csókolta, s végül hát... csak levette a lábáról... - De, asszony - fakadt k i az öreg plébános - , amikor a heverőre fölfeküdtetek, s amikor elkezdtétek, legalább akkor tudni kellett volna, hogy nagy az a bűn, amit elkövettek! - Tudtuk mink azt, plébános úr, hogyne tudtuk vóna, hogy bűn az, amit csinálunk, de abbahagyni akkó' má' vétek lett vóna! "

Na, csak azért az ilyen hosszú az "előjáték", -hopszi, bocs már megint...- mert van nekem egy haverom, akinek nemrég jelent meg-ha jól tudom- ötödik kötete Léptem Nyomom címmel. Az előzőek is hasonló fura címmel lettek megáldva, de azért írok most mégis erről az ötödikről, mert ezt megmutattam a barátaimnak is. Vegyes érzelmekkel fogadták. Volt, akinek csak a könnye folyt ki a röhögéstől. Volt, aki csak bámult maga elé, de azért elnevette magát, vag legyalábbis mosolygott. Volt, aki azt mondta, hogy megszületett az új József Attila. Szóval nem nagyon kommentelném tovább, csak azt szeretném mondani, hogy egy biztos, és az a változás. Nem mindig a szofisztikált üzenet ér célba, hanem igenis olyan nyelven kell beszélni, amit az emberek megértenek. Hát ezeket a verseket biztos mindenki megérti.

Postásy Csaba egy másik ismerősöm szerint zseni. Mondjuk lehet benne valami, ha már fizikus, de a kis kocsmájában ücsörögve néha villant egy-nem csak szerintem-zseniális írást. Még akkor is azt mondom, ha trágár, finoman szólva pajzán. Ez van. Ilyen ma a világ és ezt ő gyönyörűen papírra veti. Na nem regélek sokkal többet, csak azt mondom, hogy biztos nem lesz a Nemzeti Alaptanterv része Postásy Csaba Léptem Nyomom című kötete, de egy dolog tuti. Mégpedig az, hogy mindenkinél kiveri....a biztosítékot biztosan. Persze van több vers is a kötetben, csak  arra gondoltam biztos, ami biztos, csak megmutatom azokat, amik az agymenésem témájához passzolnak.Táguljanak az igen csak szűkös ingerküszöbök. Vers Mindenkinek:

Hozzászólok a cikkhez!