Para-...doxon, avagy kell e feltétlen külső motiváció az öngondoskodásra?

Dátum: 2018. október 24.
Szerző: Zahorán János pénzügyi tanácsadó

Ez az írás szándékosan kritikus hangvételt üt meg a magyar fogyasztókkal szemben.

 

 

Mostanában azt tapasztalom, hogy sokan túlreagálnak helyzeteket, melyeket nem kellene, és alábecsülnek tényeket, amiket nagyon is komolyan kellene venniük!

 

 

Pont egy a múlt héten folytatott ügyfélbeszélgetés után döntöttem el, hogy ilyen formát adok a gondolataimnak.

 

 

A rövidtávú negatív változásoknak van e jelentősége a hosszú távú célokhoz rendelt pénzügyi termékek életében?

... avagy miért kell mindenen „parázni”?

 

 

A biztosítási szakma 400 éves múltra tekint vissza. Azóta számos helyi háború, számtalan rendszer felbomlása és új rendszer kialakulása, két világháború, egy sor technológiai fejlesztés, és még sorolhatnám, hogy mi minden történt. 

34 éves vagyok, 13 éve biztosítási tanácsadó. Ennyire még a 2008-as válság idején sem láttam félős embereket, mint most...

 

 

A leírtak nem politikai vagy egyéb érzelmi tényállást tükröznek, pusztán csak nem értem, hová tűnt a józan ész ilyen helyzetben.

 

 

Az idei évben számos iparági adóváltozás volt, ami kifejezetten kedvezőtlen és nagy részben igazságtalan is a biztosítási szektorra nézve véleményem szerint, de sosem akartam ebbe belesüppedve siránkozni.

 

 

Amikor ügyfelekkel beszélgetek a hosszú távú célokról, kockázatokról, sosem a kínálkozó (és mint a jelen helyzet is mutatja, pillanatnyi) adókedvezmények az érv, ami miatt érdemes megtervezniük a biztosítást, hanem pont az a kockázat vagy az a cél, ami magából kiindulva teszi egyértelművé a beszélgetést.

 

 

Ha nincs biztosítás, baj esetén alaposan megbánhatjuk

 

 

Hogy mit értek ez alatt?

 

Ha tudom, hogy gyermekem van, tudom hogy van jövedelmem, esetleg hitelem van, akkor a józan ész szerint magától értetődik hogy vásárolok egy olyan biztosítást magamra, ami pénzügyileg teljes mértékben helyt áll akkor, ha valamilyen oknál fogva (haláleset, baleset, rokkantság, betegség, stb.) nem tudok rövidebb – hosszabb ideig bevételt termelni a családom számára. Olyan ez, mintha fogadást kötnék a saját életemre a biztosítóval.

 

És IGEN, eddig volt a cégek számára köthető életbiztosításoknak adókedvezménye, ami jövőre nem lesz... ez bizony szomorú, és szerintem tényleg igazságtalan is.

 

Erről már írtam egy cikket, hogy az állami ellátórendszerről nagyon nagy terhet vett le a szektor azzal, hogy cégek számára kínált olyan biztosításokat, amik vagy már a szűréseknél is szolgáltatást szerveztek, vagy a bekövetkezett eseményeknél térítettek.

Nagyon sok ember ezért magánklinikákhoz fordult, hiszen a céges biztosítás úgyis fedezte azt. Ha a cégnek elmegy a kedve a szerződés fenntartásától, mert jövőre adóköteles lesz a díj, akkor a dolgozóik közül sokan ismét az állami rendszer amúgy is túlterhelt oldalát választják... így ez valóban nem volt egy jó lépés.

 

 

Mit mond a józan ész a biztosításokkal kapcsolatban?

 

 

Ha tudom, hogy az üzletmenethez fontos a dolgozók jó hozzáállása és a normális munkakörnyezet megtartása, esetleg a színvonal emelése, akkor kötni kell rájuk akkor is biztosítást, ha ez eddig nem volt adótényező, de egyszer csak az lesz...

 

 

Mik azok a tények, amik mellett elmegyünk?

 

 

Vegyük alapul a nagyvárosokban kialakult ingatlanpiaci buborékot, a hihetetlen mértékű hitelezést, és a 3-5 éves makrogazdasági kilátásokat, vagy épp az állami egészségügyi rendszer állapotát... ezek után tényleg az a legnagyobb gond, hogy adóköteles lesz a biztosítási szerződés díja?

 

 

Bosszantó, rendben. Hosszú távon még ezer más dolog is bejöhet, ami elveheti a kedvünket az egésztől, de a végén mit mondunk a munkatársainknak? Mit mondunk a családunknak? Felbontottunk egy biztosítást, mert adóköteles lett a díja? Amikor megtörténik a baj, akkor már késő....

 

 

Megsérülsz, sokba kerül a gógyulás, ha nincs biztosításod

 

 

... ami miatt ezek a gondolatok igazán előjöttek, az, hogy mellette igen komoly változó kamatperiódusú hiteleket vesznek fel döbbenetes számban embertömegek „a tuti ingatlanbefektetés” megvalósítására, ami annyit tesz, hogy 40-80 négyzetméteres budapesti lakásokat vesznek 40-80 millió forintos árakon.

 

Mindenkinek szíve joga, hogy hisz e a jelen állapotról történő ingatlanpiaci árnövekedésben vagy sem, de az biztos, hogy a saját családja részére elképesztő kockázatot jelent a tranzakció, mert a hitelt valakinek vissza is kell majd fizetni... és szinte hihetetlen, de a hitelszerződések körülbelül 2 százaléka van csak biztosítva!

Hozzászólok a cikkhez!