Hatalmasat harapott az Amazon

Dátum: 2017. június 22.
Szerző: Hajdú Máté

13,7 milliárd dollárt (mai árfolyamon átszámolva 3700 milliárd forintot) fizet a világ második leggazdagabb emberének, Jeff Bezosnak a cége egy amerikai kiskereskedelmi lánc, a Whole Foods Market nevű cégért. Az összeg az Amazon eddigi bevásárlásainak fényében is hatalmas, viszont óriási piacon erősít az eddig alapvetően e-kereskedelemben utazó cég.

Nemrégiben a „Használjuk ki a lakástakarék előnyeit!” című cikkünkben arról írtunk, hogy Magyarországon a lakás-takarékpénztári konstrukciók kínálják jelenleg a legmagasabb fix hozamot, és a 30%-os állami támogatás miatt sokan használják arra ezt a terméket, hogy felvett hitelüket a lakáskasszában összegyűlt pénzzel előtörlesszék. Azt elemeztük, hogy mennyivel járunk jobban, ha lakástakarék és hiteltörlesztés közt megosztjuk a havi keretünket, ahelyett, hogy az összes pénzt hiteltörlesztésre fordítanánk. Most a Portfólió nyomán arról szólunk hogy az Amazon hatalmas összegért felvásárolt egy amerikai kiskereskedelmi láncot.

 

Komoly összeg

 

A MarketWatch gyűjtése szerint a most bejelentett felvásárlás olyan nagy méretű, hogy az Amazon eddigi 5 legnagyobb felvásárlásának együttes értékét is meghaladja (legalábbis azokét, amiket a társaság nyilvánosságra hozott).

amazon_whole_foods_2_.jpg

 

Az is elképzelhető, hogy az Amazon itt nem áll meg a felvásárlásokkal: a Bloomberg épp a héten írta meg értesülései alapján, hogy a chatüzenetekkel foglalkozó Slack nevű startup cég is az Amazon látókörébe került, itt 9 milliárd dolláros ajánlatot emlegetnek.

Az Amazon befektetők egyébként kedvezően fogadták a hírt, 3%-ot meghaladó emelkedésben van az árfolyam. Ezzel szemben a főbb kiskereskedelmi versenytársak részvényei szenvednek, hiszen ezzel erőteljes versenytársat kapnak maguk mellé.

 

Ezért fontos az Amazonnak

 

Szakértők szerint a legnagyobb e-kereskedelmi cég, az Amazon célja a mostani felvásárlással, hogy a legjelentősebb amerikai városokban jelen legyen a kiskereskedelemben. Cooper Smith, a L2 Inc elemzője úgy vélekedett a MarketWatchnak, hogy a következő 5 évben az Amazon benne lehet a legnagyobb 5 amerikai kiskereskedelmi cég között. A növekedés fenntartása érdekében be kellett lépnie erre a hatalmas piacra a cégnek - mondta. A legutóbbi adatok szerint az amerikai szupermarket és élelmiszer-áruház szegmens éves szinten 600 milliárd dollár feletti forgalmat bonyolít le.

Ebből a tortából tavaly a Wal-Mart hasította ki a legnagyobb szeletet 14,45%-os részesedésével, a Kroger 7%-ot tudhat magáénak, a most felvásárolt Whole Foods 1,21%-ot, míg az Amazon itt 0,19%-on áll. Közben ne feledkezzünk meg a német diszkont kihívókról: a Lidl épp a héten nyitotta meg első tíz üzletét az Egyesült Államokban és az Aldi is egyre nagyobb szeletet akar kihasítani magának.

Az elemző viccesen azt is megjegyezte a portálnak, hogy minden bizonnyal a Wal-Mart vezérigazgatója nem alszik majd jól ma éjszaka.

Elemzők kiemelik: a mostani felvásárlással az Amazon egy jól ismert márkát szerez meg, és az ügyfélkör jelentős része átfedésben van a saját ügyfélkörével. Emellett a Whole Foods Market vásárlói leginkább a prémium vásárlók, ezeket a magas keresetű, fiatal munkavállalókat igyekszik majd megszólítani az Amazon a fizikai bolthálózaton keresztül. Az 1980-ban Texasban alapított Whole Foods Market egyébként azzal hirdeti és különbözteti meg magát a piacon, hogy a természetes élelmiszereket részesíti előnyben.

Egyes szakértők már azon a véleményen vannak, hogy az Amazon a pénteki bejelentésével egy felvásárlási csatát indított el, és nem kizárt, lesznek még ajánlatok a Whole Foods Market papírjaira. Ennek fényében nem meglepő, hogy a célkeresztbe került társaság papírjai a bejelentett 42 dolláros vételi árszint felett, 42,68 dolláron zártak.

 

Jeff Bezos gazdagodik

 

Jeff Bezos, az Amazon alapítójának és vezérigazgatójának (valamint legnagyobb egyedi részvényesének) a vagyona a hír hatására néhány óra alatt 2,5 milliárd dollárral nőtt, ezzel visszavette a második helyet a világ leggazdagabb embereinek rangsorában a Forbes valós idejű adatai szerint.

Az Amazon vezérének vagyona a péntek esti állás szerint 84,7 milliárd dollár, ami 4,3 milliárd dollárral marad el Bill Gates Microsoft-alapító vagyonától. A portál azt is megjegyzi, hogy Bezos vagyona két hónap alatt hízott 10 milliárd dollárral.

Hozzászólok a cikkhez!

Legyen Ön az első aki megosztja gondolatait a cikkel kapcsolatban!